×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Akcióban a Hozzáértő ápolók

2019.05.09 - 10:00
Megosztás:
Akcióban a Hozzáértő ápolók

A Vöröskereszt szatmári fiókszervezete is megünnepelte a Vöröskereszt világnapját; tegnap rendezték meg a Hozzáértő ápolók versenyét.

Rodica Borlan, a Romániai Vöröskereszt szatmári szervezetének vezetője köszöntötte a szatmári ifjúsági táborban összegyűlt nyolc iskola csapatait, amelyek azért jöttek, hogy a Vöröskereszt világnapján részt vegyenek a Hozzáértő ápolók verseny idei kiírása középiskolásoknak szóló próbáin.

Szatmárnémetiből 5, Nagykárolyból 2 és Avasfelsőfaluból 1 iskola jelent meg a versenyen 5+1 fős csapatokkal.

Köszöntőjében Rodica Borlan elmondta, hogy azért választották május 8-át a verseny első szakaszának megrendezésére, mert 1828-ban ezen a napon született Henry Dunant svájci üzletember, aki 1859-ben tanúja volt a solferinói ütközetnek, majd látva a sebesültek tragikus pusztulását létrehozott egy nemzetközi segélyszervezetet, 1893-ban pedig Genfben megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet.

Borlan köszöntötte a részt vevő 8 iskola csapatait, illetve a lelkes önkénteseket, akik ezúttal 20-an voltak jelen, hogy segítséget nyújtsanak a verseny szakszerű lebonyolításában. Ugyanakkor hálás köszönetét fejezte ki Olimpia Pava nagykárolyi iskolaorvosnak is, aki immár 20 éve a szervezet önkéntese, és tegnap is jelen volt a gyakorlatok felügyelőjeként.

Ami a próbákat illeti, a diákok egy elméleti felmérővel kezdték a versenyt, a 14 kérdésre 15 perc alatt kellett felelniük. Ezt követte a gyakorlati feladatok sora, a csapatoknak egymást követően kellett ellátniuk két szimulált eset sérültjeit. Az öt főből és egy tartalékosból álló csapatoknak párhuzamosan kellett ellátniuk egy erősen vérző sérültet, illetve egy áramütést szenvedett fiatalt. A feladatok nem voltak egyszerűek, több csapat nem is tudta „megmenteni” mindkét sebesült életét.

A legügyesebbnek a Nagykárolyi Elméleti Líceum csapata bizonyult, megelőzve a második helyezett Mihai Eminescu Főgimnázium és a harmadik helyezett Ioan Slavici Főgimnázium csapatait.

Természetesen ezen a versenyen nem csak a győzelem számított, bár ez mutatta meg legjobban a diákok felkészültségét. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai elsősorban a tapasztalatszerzés fontosságát emelték ki; a versenyzők elmondták, hogy ez egy újabb remek lehetőség volt számukra, hogy különböző szituációkban gyakorolhassák azt, amit a korábbi képzéseken megtanultak. A kölcseyseket Szabó Katalin iskolaorvos és Szemerei Melinda asszisztens segítette a felkészülésben.

Rodica Borlan elmondta, hogy országosan és helyi szinten is közel 60 éve rendszeresen megszervezik a versenyt, s a diákok nagyon sokat tanulnak belőle: gyakorolhatják a sebkötözést, az újraélesztést, sőt, a defibrillátorral való munkát is, amelyek mind nagyon fontosak egy-egy sürgősségi szituációban, akár életmentő is lehet az a tudás, amit itt megszereznek.

A mai napon Avasfelsőfaluban, majd pénteken és jövő kedden ismét Szatmárnémetiben folytatódik a verseny, ezúttal az általános iskolásoknak kiírt szakaszokkal. Ezen fordulók legjobbjai a június 7-i megyei fordulón szállnak versenybe, közülük a legjobb csapat képviseli majd megyénket az országos megmérettetésen.

 

 

Bajnai Botond