Ákos Nagykárolyba érkezik
Utoljára módositva: 2017-11-08 14:05:33

Egy nem mindennapi zenés-irodalmi alkalomra várják mindazokat, akik szívesen hallgatnák meg Arany János költeményeit Kovács Ákos előadásában.

Az eseményre december 9-én 19 órától kezdődően kerül sor a Károlyi-kastély lovagtermében, olvasható a Nagykárolyi Művelődési Központ közleményében. Ákos ebben az évben nem vállalt koncerteket, helyette inkább folytatta a Krúdy-felolvasóestjeit, illetve az Arany János-emlékév kapcsán is további érdekességekkel készült, melyek egyike a Nagykárolyban is bemutatásra kerülő „Arany – egy óra Arany Jánossal” című irodalmi est, amely minden bizonnyal hatalmas érdeklődés mellett zajlik majd. Ez utóbbi előadásról így írnak Ákos oldalán: „A 2008-ban napvilágot látott, nagy sikerű Krúdy-hangoskönyv megjelenése és csaknem 60 telt házas felolvasóest után a Kossuth-díjas énekes újra színészként készített hangfelvételt: az 56 perces anyag tíz verséből szubjektív Arany-portré rajzolódik ki — a nagy balladáktól a kevésbé ismert verseken át a derűsebb tételekig. A versekhez komponált zongoradarabok klasszikus szerzők műveit idézik, Blaskó Péter hangja meggyőzően, egyszerű természetességgel szólaltatja meg Arany belső monológjait.” A nagykárolyi előadással kapcsolatos részletekkel a helyi művelődési központban szolgálnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 11:00
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 13:05
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:10
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 17:25
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...