Aktívak a hazai tinédzserek
Utoljára módositva: 2019-09-25 18:04:13

Sokkal aktívabbak szexuálisan a romániai középiskolások, mint azt sokan gondolnák — derül ki az Egészségfejlesztés és -értékelés Országos Központja (CNEPSS) idén közzétett jelentéséből.

Gyakran felmerülő témát jelentenek a hazai tinédzserek dohányzási, droghasználati, alkoholfogyasztási szokásai, ellenben az intim életükről sokkal kevesebb szó esik — márpedig van miről beszélni. Az Országos Közegészségügyi Intézethez tartozó Egészségfejlesztés és -értékelés Országos Központjának (CNEPSS) idén közzétett kutatásában bevezetőül közlik, hogy világszerte évente 21 millió 15–19 év közötti fiatal lány és 2 millió 15 év alatti tinédzser lány lesz várandós a gazdaságilag fejlett régiókban. Nyugat-Afrikában ezer nőre 115 szülés jut évente, míg Kelet-Ázsiában mindössze hét. A tinédzser anyukák száma ugyanakkor háromszor magasabb vidéki környezetben, mint városon. A nem kívánt terhességek és szülések jelentik az egyik fő halálokot a 15–19 éves korosztályban, körükben ugyanakkor hivatalosan évente 3,9 abortuszt végeznek. A tinédzserek által világra hozott csecsemők gyakrabban koraszülöttek, kis súllyal jönnek a világra, vagy súlyos betegségekkel születnek.

A CNEPSS szerint a romániai, szexuálisan aktív 15 éves fiúk a 6. helyen állnak egy negyven országot vizsgáló kutatásban, míg a szexuálisan aktív lányok a „rangsor” végén járnak. A hazai líceumi tanulók 31,67 százalékának volt már szexuális kapcsolata: Moldvában ez az arány 37,02 százalék, a Bánát régióban 31,47 százalék, Munténiában 30,16 százalék, az erdélyi régióban pedig — amelybe Szatmár megyét is beleszámolták, és a szatmári középiskolások adatait is bevezették — 30,87 százalék. A legaktívabbak a XI. és XII. osztályos diákok, előbbieknek a 37,37 százaléka, míg utóbbiak 52,77 százaléka került már intim kapcsolatba.

Azok a felmért diákok, akik azt vallották, hogy rendszeresen élnek nemi életet, nem igazán fordítanak figyelmet a védekezésre: a kutatás elkészülte előtti utolsó aktus során például csak 25,1 százalékuk védekezett a nem kívánt terhesség és nemi betegségek ellen. A moldvai fiatalok picivel nagyobb figyelmet fordítanak a védekezésre az átlagnál, itt a diákok 29,87 százaléka vallotta ezt.

Védekezésre a legtöbben az óvszert használják, az országos átlag 21,86 százalék, ami 2016-hoz képest rosszabb arány, akkor a fiatalok 24,95 százaléka ezt alkalmazta. A legtöbb nem kívánt terhességet a XII. osztályos lányok körében jegyezték, a szexuálisan aktív fiatalok 1,64 százalékánál, ez egyébként jobb arány, mint 2016-ban, amikor 3,65 százalék volt. A XI. osztályos lányok 4,77 százalékának, a XII. osztályosok 36,78 százalékának, míg a XI.-es fiúk 10,44 százalékának és a végzősök 32,7 százalékának 1–2 szexuális partnere volt. Nem kevesen vannak azonban olyan fiúk és lányok, akiknek a felmérés elkészülte előtti 3 hónapban háromnál is több nemi kapcsolatuk volt: a maturandus fiúk 26,09 százalékának, a végzős lányok 10,34 százalékának.

A szexuális úton terjedő betegségek pedig a tinédzsereket sem kerülik el, a fiúk esetében 1,68 százalék volt ezek gyakorisága, míg a lányoknál 2,1 százalék.

A tinik 7,68 százaléka 11–14 éves korában, 15 százaléka 15–16 évesen, 7,86 százalékuk 17 évesen vált szexuálisan aktívvá. Vannak, akik a nemi együttlétek során alkohol vagy drog befolyása alatt állnak: ezt a líceumi tanulók 6,4 százaléka mondta.

A központ megjegyzése szerint elég sok fiatal kerül nemi kapcsolatba alkalmi partnerrel. A középiskolások 9,43 százaléka vallotta azt, hogy volt része egyéjszakás kalandban az elmúlt 12 hónapban.

 

Bizalmas segítség

 

Sok tinédzser nem szereti megosztani az intim élettel kapcsolatos kérdéseit, aggályait a felnőttekkel, viszont van egy hely Szatmárnémetiben és Tasnádon is, ahol szakemberektől lehet tanácsot kérni bizalmasan. Szatmárnémetiben már évek óta működik a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház égisze alatt a családtervezési központ, „Family Planning” kabinet (Gheorghe Lazăr u. 1–2. szám), ahol bárki bizalmasan információkat szerezhet be a helyes fogamzásgátlási módszerekről, családtervezésről, szexuális egészségről. Még kevesebben tudják, hogy Tasnádon, a Zorilor u. 21. szám alatt is szakember várja hétköznapokon azokat a személyeket, akik tudni szeretnék, hogyan előzhetik meg a nem kívánt terhességet vagy például a szexuális úton terjedő betegségeket, mindazokat, akik felelősségteljesen kívánnak szexuális életet élni.

Bármennyire is tagadni szeretné sok szülő, a fiatalok már nagyon zsenge korban elkezdik a szexuális életet, éppen ezért nagyon fontos, hogy tudjanak például a védekezési módozatokról. A családtervezési tanácsadás keretén belül senkit nem buzdítanak semmire, csupán a megelőzésben segítenek, és abban, hogy bármit is tegyenek a fiatalok, mindaz tudatosan, felelősségteljesen történjen. Ezek a beszélgetések maximális titoktartás mellett zajlanak, így senkinek nem kell tartania attól, hogy bárki megtudhatja, milyen ügyben járt a családtervezési központban.

A tanácsadásról bővebb információkat, valamint a szakemberek elérhetőségét és órarendjét a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház honlapján, a www.sjusm.ro/planning-familial/ weboldalon találják az érdeklődők.

 

Bumbuluţ Krisztina

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...