Alapkőletétel és színházi bemutató

Pénteken 14 órától lesz a Proscenium Alapítvány által, Magyarország kormányának korporatív támogatásával építendő stúdiószínház ünnepélyes alapkőletétele Szatmárnémetiben (Hám János utca 7. szám), 19 órától pedig Molière Scapin című komédiájának bemutatója.

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szatmárnémeti magyar színjátszás alkotói által már régóta áhított új stúdióépület fontos csomópontja lesz a város és környéke kulturális és közösségi életének, amely által a színházművészet új formái, máig kiaknázatlan lehetőségei, újszerű technikái jelenhetnek meg az ország legnézettebb magyar színházi műhelyének számító Harag György Társulat repertoárján, új közönségrétegeket szólíthat meg a színház (különös tekintettel a fiatalabb generációkra), de amely egyszersmind a társművészetek — zene- és képzőművészetek — és különböző magyar civil szervezetek találkozási pontjává, konferenciák, kiállítások, szakmai kerekasztalok, workshopok és színháztörténeti kiállítások fontos terepévé is válhat.

A Molière-bemutató kapcsán Bocsárdi László, a darab rendezője kifejtette, hogy a Scapinről nem sok újat lehet elmondani, az is eredmény, ha bizonyos részekre nagyobb hangsúly kerül. Ezek a hangsúlyok érthetőbbé, megfoghatóbbá teszik azt a feszültséget, ami a világban mindig volt és most is van. Bocsárdi bevallotta, hogy amikor elkezdte a darab rendezését, nem tudott róla annyit, amennyit most tud. Több Molière-mű megrendezése után van, s ennek a darabnak a megrendezését mindig halogatta, mert kevésbé érezte a konkrétságát. „A Scapin összefoglalja Molière-nek a világgal való viszonyát. Ebben a szövegben rá lehet találni olyan vonatkozásokra, amelyek rendkívül izgalmasak abból a szempontból, hogy mit gondol magáról a művész, a színházi ember a világ, a polgári társadalom kapcsán. Alapvető kérdések merülnek fel: mennyire van szüksége a világnak színházra? Mit tud kezdeni a művészet a színházzal? Lehet-e művészet nélkül élni a világban? Mennyire ellentmondásos dolog a művészember megítélése a világban?” — magyarázta Bocsárdi, elismerve, hogy ezek a dolgok érdekelték, és személyessé tudtak válni számára. „A jelenlegi környezetünkben egy nagyon érdekes kérdés van levegőben: a mai kornak mennyire van szüksége a művészetre, milyen fajta művészetre van szüksége?” — vetette fel Bocsárdi, bevallva ugyanakkor, hogy számára a művészet egyfajta gyónás. Molière is ezt teszi, mintha mindannyiunk nevében meggyónná a bűnöket, de ezt nem szembesítve és nem alázatosan teszi, hanem provokatív módon, idegesítően, rendkívül merészen, de elsősorban önmagával szemben vakmerően. Olyan dolgokról beszél, amelyeket a legtöbb ember próbál nem tudomásul venni, vagy ha tudomásul veszi, megpróbálja eltakarni. A maszk mögötti állapotot szeretné bemutatni azáltal, hogy megmutatja a maszknak a merev voltát. Olyan dolgok lepleződnek le, amelyek manapság nagyon zavarba ejtőek. Amióta úgy beszélünk erről a világról, hogy a pénz uralma alatt történik minden, és a pénz összefüggésében fogalmazódik meg minden, ennek a problémája, hogy a pénz nem egy emberi tényező, hanem egy olyan képződmény, aminek nincs lelke. Innentől kezdve, ha ez irányítja a világot, akkor logikai úton is el lehet jutni addig, hogy ez egy elég borzalmas állapotot hoz létre. Molière komédiának nevezi a Scapint — minden darabja komédia —, de nagyon sajátos komédia. Molière olyan, mint egy fokmérő a társadalom számára — összegezte a rendező.

Bocsárdi arról is beszélt, hogy miért osztotta ki nőnek (Márkó Eszter) Scapin szerepét. Véleménye szerint — ha Molière a színházat, a művészetet juttatja eszünkbe — a művészet nemtelen. A művészben benne van az a fajta hihetetlen empátia és érzékenység, ami a nőben van meg elsősorban. A férfi a nagy játékos. A nő az, aki a játékot össze tudja kapcsolni a születéssel, azt tudja, amit a férfi nem tudhat. Bocsárdi számára fontos, hogy Scapin egy olyan lény legyen, akinek a lelkének a kibontásához egy olyan színészre van szükség, aki képes erre. Scapin egy lény, aki a művészet maga, akit nem mindenki szeret, sokan szélhámosnak gondolják. A művészt sokan azért tartják szélhámosnak, mert nem az üzlettel, nem a gyarapítással, nem a pénzszerzéssel foglalkozik. A társadalom peremén van, aki egy kicsit feláldozza magát a többiekért.

A sajtótájékoztatón Benedek Zsolt fordító-dramaturg beszélt a mű újrafordításának szükségességéről, Kiss Zsuzsanna jelmeztervező pedig a jelmezekről.

Elek György