×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Áldás az új kenyérre és a szüretre

2014.09.26 - 19:46
Megosztás:
Áldás az új kenyérre és a szüretre

A Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület a szokásokhoz híven idén is ünnepi műsorcsokorral köszöntötte az új kenyeret és mivel benne járunk az őszben - a szüretet is. A rendezvény otthonául pénteken délután a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvara szolgált, ahol Szatmári Elemér református lelkipásztor megáldotta az új kenyeret, melyet a hagyományokhoz híven meg is vágtak és mindenki kapott belőle egy-egy falattal, illetve a szürethez kapcsolódva egy-egy gerezd szőlőt is. A helyszínen a résztvevőket Bertók Béla, a kulturális egyesület elnöke köszöntötte, majd Szatmári Elemér olvasta fel Illyés Gyula A három vándor című tanulságos meséjét. „Jól gondoljuk meg, figyeljünk oda mikor és mire kérjük az áldást.” - intett a lelkipásztor, majd a Bogdándi Általános Iskola diákjai – akik a Halmiban megtartott Megyei Színjátszófesztivál díjazottai is – adták elő a népdalokkal fűszerezett Okos leány történetét bemutató mesejátékot.

S mivel a gyermekek egy része Szilágyszérből származik, a kétfajta népviselet csak még színesebbé tette a műsort. Az egyesület citerazenekara, színjásztócsapata, népi zenekara és kórusa műsorszámai között Szatmári Elemér írók-költők a kenyérhez és a hazához kapcsolódó gondolatait olvasta fel, a népviseletbe öltözött leánykák pedig friss perecet is kínáltak a nézőknek és fellépőknek egyaránt.

A rendezvény az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg.

Szabó Kinga Mária