×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Álláshoz segítenék a fiatalokat

2014.02.06 - 09:05
Megosztás:
Álláshoz segítenék a fiatalokat

A fiatalok elhelyezkedését több EU-s program is segíti: a szaktárca két programot indított el, amelynek célcsoportja a 15 és 24 év között korosztály, az EB pedig 100 millió eurót utalt ki.

 

 

Az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezés keretében az Európai Bizottság (EB) 100 millió eurót utalt ki Romániának, a fiatalok munkába állását elősegítő programra azok a tagországok kapnak pénzt, ahol az ifjúság körében mért munkanélküliségi arány meghaladja a 25 százalékot. Az Európai Szociális Alapból is körülbelül ugyanekkora összeggel kell hogy finanszírozza a fiatalok elhelyezkedését az ország, az EB határozata értelmében pedig a 2014–2020-as pályázati ciklusban a kohéziós alapok 30,8%-át, azaz 4,77 milliárd eurót kell hogy elkülönítsen a foglalkoztatás elősegítésére és az álláskeresők támogatására.

Közben szintén az Európai Szociális Alapból a munkaügyi minisztérium tegnap indított el két, fiataloknak szóló kísérleti programot, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program most meghirdetett támogatásai révén azoknak nyújtanak segítséget, akik 25 évnél fiatalabbak, munkanélkülivé váltak, vagy a tanulmányaik befejezése után nem tudtak még elhelyezkedni. A program azt hivatott elősegíteni, hogy a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségen történt regisztrációt követő négy hónapon belül egy jó állásajánlathoz jussanak, továbbképzési lehetőséget kapjanak, inasként elhelyezkedhessenek vagy próbaidős állást vállalhassanak. Mindkét program 2015. június 30-ig tart, 15 és 24 év közötti fiatalokat céloz meg, és a tervek szerint mintegy 5000 ifjú kap személyre szabott tanácsadást, eligazítást, részesül szakképzésben vagy éppen segítséget kap ahhoz, hogy vállalkozást indítson — magyarázta Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter.

A munkaügyi tárca továbbá arra tesz kísérletet, hogy a munkaadókat rábírja arra, hogy a megüresedett állásokat jelentsék be a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségeken, és rendszeresen jelezzék azt is, milyen képzettségű munkaerők keresnek, hogy a szakmai képzéseket és átképzéseket a valós igények függvényében tervezhessék meg.

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke, Dumitru Costin panaszolta el azt, hogy a cégek kevesebb mint tíz százaléka jelenti be a megüresedett állásokat a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségeken, tehát, bár munkalehetőség lenne, a valóságban csak ezek töredéke közül áll módjában választani az álláskeresőknek.