Állattetemek az út mentén
Utoljára módositva: 2014-02-12 09:38:02

Különböző állatoktól származó maradványokat fedeztek fel Lázári és Pusztadaróc között, a veszélyes hulladékot oda szállítót még keresik.

 

Az állategészségügyi hatóság képviselőjével közösen jelentették az esetet

A rendőrséget is bevonták a nyomozásba az állategészségügyi szakemberek, miután hétfőn állattetemeket találtak a Pusztadarócot Lázárival összekötő, 194C jelű út mentén. Az eredetileg kamionos terelőútnak készült aszfaltsáv mindkét széle sűrű bokrokkal van benőve, és nem is túl forgalmas, így tényleg alkalmas arra, hogy ide titokban szemetet szállítsanak.

A mintegy kétszázötven kilónyi állati csontvázak, koponyák, húsdarabok között rókától, disznótól, őztől, vaddisznótól, marhától származó egyaránt található, jelentette be tegnap Radu Roca szatmárnémeti alpolgármester és Nicolae Dumuţa, a Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője. Lapunk kérdésére Roca elmondta, azt nem lehet megállapítani, hány állat maradványairól van szó, mindenesetre nem túl régen, becsléseik szerint pár napja heverhetnek az állattetemek az út mentén. Az állati maradványokat hamvasztásra elszállították, „lelőhelyüket” fertőtlenítették, az ügyet pedig az illetékes hatóságnak átadták.

A szóba jöhető gyanúsítottakról, vagy a nyomozás állásával kapcsolatban semmilyen más részletet nem kívántak tegnap elárulni, egyedül annyi derült még ki: nem ez az első eset, hogy valaki(k) szeméttárolónak használják az út szélét, január 13-án is találtak ott hulladékot, pár száz méterrel arrébb.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 19:35
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 21:40
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...