Havazás — minden út járható a megyében
Utoljára módositva: 2013-03-15 15:04:49

Takarítják az utakat a munkások

A Szatmár Megyei Tanács szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint pénteken hajnali 4 órától álltak munkába a hóeltakarítással megbízott Săgeata GP Kft. és a Tehnic Asist Kft. munkagépei. Megyeszerte 20 hóeltakarítást végző haszongépjármű dolgozik, szórja a só-homok keveréket az utakra, illetve kotorja a havat az úttestről, a megyei önkormányzat részéről pedig két csapat a helyszínen végez ellenőrzéseket. A megyében egyetlen település sincs elzárva a külvilágtól, minden út járható, de téli útviszonyokra számítsanak azok, akik útnak indulnak — áll a közleményben.

 

A Szatmár Megyei Tanács március végéig szóló szerződést írt alá a hóeltakarítással megbízott cégekkel, mondta el szerkesztőségünk megkeresésére Adrian Ştef megyei tanácselnök, aki tőlünk értesült arról, hogy ma reggelre virradóan a megyei rangú utak tisztítása „elmaradt”. Ştef elmondta, tudomása szerint mindegyik munkagép terepen van és azon dolgozik, hogy az utak csúszásgátlását biztosítsa, a munkájukat könnyen tudják ellenőrizni, ugyanis minden munkagép GPS-szel van felszerelve.

Képünk illusztráció

Szatmár megyében három országos rangú út tisztítása tartozik az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR) hatáskörébe, a CNADNR honlapján közölt tájékoztató szerint a 19-es, a 19A és az 1F országos rangú útszakaszokon három munkagép, összesen 15 tonna csúszásgátlót szórt szét, szerkesztőségünk információi szerint azonban a Szatmárnémeti—Nagykároly, Szatmárnémeti—Zilah és Nagykároly—Tasnád útvonalon is havas és jeges útra kell számítani.

 

Nyögvenyelős hóeltakarítás Szatmárnémetiben

 

Csak többszöri figyelmeztetésre, majd határozott felszólítás hatására volt hajlandó komolyan nekikezdeni a hóeltakarításnak Szatmárnémetiben a Florisal, ezért okozott gondot a legforgalmasabb reggeli órákban a gyalogos és autós közlekedés egyaránt.

Dan Băbuţ városmenedzser ugyanakkor felhívta a figyelmet a hirtelen beállt hidegre és a hajnali órákban egyik percről a másikra hóvá vált esőre, ugyanis hajnali négyig nulla fok fölött volt a hőmérséklet a megyeszékhelyen és környékén fél öt tájban kezdett el fújni észak-nyugat felől a szél, állt be a hideg és maradt az úttesten és a járdákon hó formájában a csapadék.

Ugyanezen okból kifolyólag panaszkodhattak az autósok is, hogy reggel munkába induláskor alig tudták kinyitni az autóra esett, majd hajnalban megfagyott eső miatt az ajtót, illetve a szélvédőkről a hó eltakarítása után jeget kaparniuk is kellett. Az előrejelzések szerint a hó vasárnapig estig megmarad, olvadásra – és az ezzel járó latyakra –, csak hétfőtől lehet számítani.

A hét eleji olvadásra a csatornázási művek illetékeseinek figyelmét is felhívta a városmenedzser, hiszen már a kiadós esők is gondot okoztak a megyeszékhely még árkokkal ellátott útjai, (például a Lucian Blaga) és utcái mentén, hiszen az elhanyagolt árkok nem tudták elvezetni az égből érkező vizet és ettől tart Băbuţ az olvadás megindulását követően is.

A rendőrség fokozott elővigyázatosságra inti a gépjárművezetőket, emellett a sebesség csökkentését, a kockázatos manőverek, a hirtelen előzések és irányváltoztatások elkerülését javasolják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...