×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Amikor együtt lakoznak az atyafiak - Ugocsai Presbitertalálkozó Kisbábonyban

2016.11.21 - 19:58
Megosztás:
Amikor együtt lakoznak az atyafiak - Ugocsai Presbitertalálkozó Kisbábonyban

„A presbiter a lelkipásztor munkatársa, segítője, együtt hordozzák a munka terhét s példaképei a nyájnak.” — id. Fodor Lajos lelkipásztor gondolata alapja az Ugocsai Presbitertalálkozóknak, melynek idén a kisbábonyi egyházközösség volt házigazdája.

 

A kisbábonyi református templom egyedülálló és csodálatos, 138 rozetta–mintázatú kazetta alkotta mennyezete alatt gyűltek össze az ugocsai (és nem csak) presbiterek, lelkipásztorok és gyülekezeti tagok vasárnap délután, a XIV. Ugocsai Presbitertalálkozón. Lassan másfél évtizede, hogy a néhai Ugocsa öt gyülekezetének lelkipásztora „gondolt egy nagyot” s ötletük nyomán létrejött az Ugocsai Presbitertalálkozó — hogy ápolják az összetartozást és egymásrautaltságot, s a mindig más gyülekezetben sorra kerülő, közös ima után a gondokat, problémákat együtt vitassák meg, együtt keressenek megoldásokat és erősítsék egymást. Hiszen mint Király Lajos, a Szatmár Református Egyházmegye esperese igehirdetésében rámutatott: amikor presbiterek, gyülekezeti tagok, lelkészek gyűlnek össze, óhatatlanul felvetődik a kérdés: érdemes küzdeni? Érdemes napi mint nap nekirugaszkodni, még akkor is, ha nincs előremozdulás? „A sok küzdelem, kudarc ellenére Isten „beszól” és újrakezdési lehetőséget ad. Nem is egyszer, de sokszor. Viszont épp nagy küzdelmeinkben nem vesszük Őt észre és nem mindig vesszük észre az újrakezdési lehetőségeket. Mindenki életében vannak nagycsütörtökök és nagypéntekek — a gond akkor kezdődik, amikor kívülálló bűnbakokat keresünk és titkoljuk kudarcainkat, illetve amikor annyira el vagyunk foglalva az áldással, hogy nem vesszük észre magát az Áldásadót. Mi milyen úton haladunk: észre vesszük–e Jézust és cselekszünk is? Mert — Böjte Csaba szolgatársunkat idézve — : csak akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.”– fogalmazott.

Az igehirdetést követően „házigazdaként” Szilágyi Róbert dabolci lelkipásztor a 133. Zsoltár szavaival köszöntötte a jelenlévőket, hiszen jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak — s a lelkipásztorok, a presbiterek és a gyülekezetek szívében már ünnep ez az alkalom, amelyre nem csak szükség van, de: „Jó egymást megerősítenünk, és találkozásaink mottója is lehetnek Gellért Sándor sorai: „Nagy viharok jöttekor — bármi legyen bére — / Valakinek állni kell a tornác küszöbére.” Nekünk, akik ma itt vagyunk, ez a feladatunk: álljunk a tornác küszöbére, őrizzük meg református és magyar identitásunkat.” – mondta.

„Október 31–től beléptünk a reformáció 500. évébe — de most nem a reformációról fogok beszélni, arra úgy tekintek, mint egy útjelző táblára, amely segít és irányít. De aki célba akar érni, az nem csak a táblát látja, hanem az egész utat, visszanézve az őskeresztényekig.” – fogalmazott Szatmári Elemér tamásváraljai lelkész, aki előadásában nem csak az első keresztény közösség jellemző vonásait elevenítette fel, de párhuzamot is vont az ős– és a mai egyház között. „A mai egyház tud–e olyan Krisztus–központú lenni, mint az őskeresztények? Csak halkan mondom, de: nem. A mai keresztényekben (felekezettől függetlenül), megvan–e az a kötelességtudat, mint az őskeresztényekben? Bizony, mintha az elmúlt 2000 esztendő nyomná a vállunkat … Nem az egyházat kell kiszakítani a világból, hanem Jézust bevinni mindennapjainkba. Ha Jézus a mai egyházak mindennapjaiban olyan intenzíven volna jelen, mint az ősegyházban, akkor az evangélium úgy munkálkodna a világban, mint akkor.”

Kala Noémi túrterebesi lelkésznő — gyülekezete nevében is — Pál apostol soraival köszöntötte az egybegyűlteket, majd Bara Csaba a Megyei Presbiterszövetség nevében üdvözölte a jelenlévőket, felemlítve pár olyan kevésbé ismert mozzanatot Ugocsa történelméből, amelyre büszkék lehetnek az itt élők, majd Găman Mihály presbiteri tisztségében tolmácsolta a pusztadaróci és szamosdarai gyülekezet üdvözletét.

Bár az Ugocsai Presbitertalálkozó egyik „ötletgazdája”, id. Fodor Lajos volt halmi lelkipásztor az idei alkalmon nem tudott személyesen részt venni, de lélekben jelen volt, s mint üdvözlő gondolataiban fogalmazott: „A presbiter a lelkipásztor munkatársa, segítője. A lelkipásztor a presbitériumnak az elnöke, aki az Ige szavával vezeti mind a presbitériumot, mind a gyülekezetet. Együtt alkotnak egy testületet, amely a munkának terhét hordozza, megpróbál „példaképe lenni a nyájnak”, elől jár mindenekben. A felelősség a mában is nagy s bár mások a kihívások, Isten iránti hűséggel kell harcainkat megvívni, vigyázni a nyájat, jövő nemzedéket nevelni, őrizni ami a miénk. Eleink nyomdokain járva nem tehetjük, hogy ne küzdjünk erőnk szerint „a legnemesbekért”. Ne feledd, a te Istened e tájra ültetett éppen/ légy éke a „hegynek” s benned teremjen béke.”

Az istentiszteletet követően — Varga Botond áldásának szavaival — megérkezett az étel és az áldás oda, ahol az atyafiak együtt vannak: a töltött káposztás szeretetvendégségre több mint 1000 fánkot sütöttek az asszonyok. A kisbábonyiakat egyébként „pánkujusoknak” nevezik az Ugocsában, talán azért is, mert ők a fánkot nem csak cukrozva, hanem sózva is fogyasztják, „kísérőnek” a kupica pálinka mellé.

Szabó Kinga Mária