Amiről nem tudunk…

Amiről nem tudunk, az nem fáj — mondják sokan. Te is próbáltad már elnémítani érzelmeidet, gondolataidat, nem beszélni róluk, tagadni őket, azzal a céllal, annak a reményében, hogy előbb-utóbb te is túllépsz rajtuk. Egy idő után mégis, akarva-akaratlan észreveszed a hatásaikat.

Te is próbáltál már kimenekülni a gondolatokból, mert úgy érezted, hogy a józan gondolkodás fájdalmakhoz vezet. Próbálsz nem látni, nem hallani, azt remélve, hogy így a nehézségek is kívül maradnak.

Meddig tarthat, hogy a sok rohanásban, a tevés-vevésben ne beszéljünk nehézségeinkről, abban a hitben, hogy amiről nem esik szó, az nem fáj?

Te is sokszor megpróbálsz bezárkózni, elkerülni azokat a helyeket, közösségeket, embereket, amelyek és akik érzelmeket és gondolatokat ébresztenek benned. Ilyenkor döbbensz rá, hogy a meg nem élt érzelmeket nem lehet kiszorítani a testből. Ha mégis erőlteted, azok megerősödnek, stresszhatásokat váltanak ki, felborul a testi-lelki egyensúly, elnémulnak a szavak, kerülöd a megszólalást, a beszédet, mert képtelen vagy arra, hogy szavakká formáld a megélt érzéseidet. Inkább önsajnálkozásba menekülsz, és el akarod hitetni magaddal, hogy nincs kivel megosztanod az érzéseidet.

Amiről nem tudunk, az nem fáj, de lehetséges-e, hogy hosszú távon magadnak hazudva próbálod meg eltitkolni azt, ami egy ideig rejtve volt, de már nem csak a lóláb lóg ki, hanem már nyerít is a ló?

Te is beismered majd egyszer, hogy vannak vágyaid, amiket egy ideig meg tudsz fékezni, vissza tudsz fojtani, egy idő után viszont maguktól kitörnek, mert ez része a szabályok és törvények szerinti egészséges lelki működésnek.

Csak úgy lehet megszüntetni a fájdalmat, ha megtalálod annak okait. Számodra is elkerülhetetlen, hogy egyszer felismerd: a tudatalattiba szorított fájdalom egyszer magától kitör, és pusztít, rombol, a némaságból a kiáltásba tör, mert nem marad titokban örökre az, ami része a szabályok és törvények szerinti egészséges lelki működésnek.