Amit rám bíztál, bevégeztem
Utoljára módositva: 2013-05-10 15:37:50

“Hűségesen kell őrködnünk azok felett, akiket az Úristen a gondjainkra bízott”- mondta szentbeszédében Ft. Mátyás Károly, a szatmárnémeti Székesegyház búcsúján.

 

Krisztus, feltámadása után többször megjelent apostolainak, majd a negyvenedik napon a mennybe emelkedett, de még előtte megígérte a Szentlélek ajándékát. Urunk mennybemenetelének napján ünnepelte a szatmárnémeti Székesegyház búcsúját, melyre más plébániákról is elzarándokoltak a hívek, teljesen megtöltve a templomot.

 

A május 9-én, este hét órától kezdődött búcsúmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök celebrálta paptestvéreivel, a szentmiseáldozat bemutatásának elején külön köszöntve a Gyulafehérvári Egyházmegyéből érkezett vendégeket, Ft. Mátyás Károly főesperest, székelyudvarhelyi plébánost és Ft. Nóda Mózes egyetemi docenst a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának előadótanárát. A mennybemenetel gondolatán, földi életünk küldetés-jellegére figyelt: “Időzzünk, elmélkedjünk, szemlélődjünk Urunk mennybemenetelén, és készüljünk a mennyországra, de ne felejtsük el soha, ahogy az apostoloknak is tennivalójuk volt, nekünk is küldetésünk van, amit teljesítve követhetjük Üdvözítőnket a mennybe. Vajon hogyan végezzük ezt a tennivalót – ami akár állapotbeli kötelességünk? Valóban úgy, hogy közben Istentől nekünk ajándékozott feladatnak tekintjük, amiről egyszer el kell, hogy számoljunk? Örüljünk, hogy Krisztus a mennybe ment, mert számunkra is kijelölte az utat. Haladjunk mi is az Ő útján.”

 

Ft. Mátyás Károly főesperes, székelyudvarhelyi plébános, szentbeszédében a búcsú gondolatától indult. Mint mondta, ez mindig fájdalmas, de ott a viszontlátás reménye is, különösen, ha a két félt őszinte szeretet fűzi egymáshoz. “Krisztus követői is hiányolták az Ő barátságát, megnyugtató jelenlétét, és Jézus, mert megértette apostolai és tanítványai aggódását, együtt érzően utalt a Szentlélek eljövetelére, aki majd eltölti őket vigasszal, otthont nyújt számukra, biztonságot ad, és védelmet kínál. (…) Minden fájdalmas búcsúzás és aggódás ellenére azt kell mondanunk, hogy Krisztus mennybemenetelének ünnepén ujjong az egyház, s a boldog célba jutás öröme ragyog az arcán, mert tudatában van annak, hogy az Emberfia küldetését és feladatát, amit az Atya rábízott, teljesítette. Gondoljunk csak bele: a dicső mennyből leszállt a poros, sáros földre… Betlehemtől Jeruzsálemig, onnan Kafarnaumig a Szentföldön körüljárt, jót cselekedett – mint a betegek gyógyítója, a szegények orvosa, Izrael és az egész világ megváltója -, s most, amikor mindent beteljesített, visszatért az Atyához.”

 

Nekünk is életfeladatunk megvalósításán kell fáradoznunk: “Vajon mi is elmondhatjuk, amikor küzdelmes földi életünk alkonyához érünk: Atyám, a művet, amit rámbíztál, beteljesítettem? Hiszen a földi élet olyan, mint egyetlen rövidebb, vagy hosszabb nap, és minden emberi életnek megvan a sajátos célja, hivatása, Istentől kitűzött feladata. Ezen kell állandóan dolgoznunk és fáradoznunk, és mindezek mellett be kell látnunk azt is, hogy sohasem leszünk teljesen, tökéletesen készen. De milyen boldogok leszünk, ha életünk estéjén, amikor Isten fáradt munkásainak megadja a megfelelő bért, mi is nyugodtan kimondhatjuk: Atyám, amit rám bíztál, bevégeztem. (…) Gondoljunk bele testvéreim, minden emberélet annyi, amennyit Isten és az örökkévalóság szempontjából ér. Ezért kell földi életutunkon és pályánkon Isten dicsőségét keresnünk. A mai ünnepen különösen is átérezzük azt a felelősséget, amely a szülőkre, keresztszülőkre és a felnőttekre hárul, hogy gyermekeinket, akikre ezernyi veszély leselkedik, hitben, szeretetben neveljék. Jézus reálisan látja, amikor visszatekint a Mennybemenetel hegyéről, hogy áldás volt Ő az emberiség számára, és ettől kezdve mi is értjük a búcsúbeszédében mondott kijelentését: ‘megőriztem őket a Te nevedben, akiket nekem adtál’. A mi életünk is áldás kell, hogy legyen mások számára, hűségesen kell őrködnünk azok felett, akiket az Úristen a gondjainkra bízott. Mily életfönséges hivatás embertársaink számára Istenáldássá magasztosulni!” – tette hozzá Ft. Mátyás Károly.

 

A szentmise végén Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök, plébános köszönte meg a Püspök atyának, a paptársaknak és a híveknek a jelenlétet, a ministránsok és az énekkar szolgálatát, majd a teljes búcsú nyeréséhez szükséges imák közös elmondása, és a himnuszok eléneklése után léptek ki a hívek a templomból.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 20:30
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...