×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Amit Trianon elszakított

2012.11.08 - 19:21
Megosztás:
Amit Trianon elszakított

Csütörtökön dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében adták át a Fehérgyarmat — Szatmárnémeti közötti kerékpárút magyarországi részét.

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló, HUNROVELO — Szamos mentén vízen és két keréken elnevezésű beruházás a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és Szatmárnémeti önkormányzata partnerségében valósult meg. A beruházás értéke 5,6 millió, az összesen 49 kilométer hosszú, magyar és román közös projekt eredményeként megépített kerékpárút összesen 20 települést érint. Forján Zsolt, Csenger város polgármestere beszédében kiemelte, hogy ez a kerékpárút is hozzájárul ahhoz, hogy amit Trianon szétszakított, mi összekössük. Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke megkérte Kövér Lászlót járjanak közbe, hogy Románia mielőbb kerüljön be a schengeni–övezetbe, hiszen a feltételek megvannak, csak politikai akarat kell ahhoz, hogy véglegesen megnyíljanak a határok. A két szomszédos megyének közös történelme van, remélhetőleg a jövő is közös lesz — fogalmazott.

Dr. Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere örömét fejezte ki, hogy meghívást kapott erre az eseményre, ugyanis neki sok rokona élt és él ma is Csengerben, akiket ezen a rövid úton könnyebb lesz meglátogatni, majd mindenkit meghívott a december 1–én sorra kerülő romániai szakasz átadására.

Kövér László üzenete

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy azok, akik a Fehérgyarmat—Szatmárnémeti kerékpárutat eltervezték, nem csak magukra gondoltak, hanem utódaikra is. Európa országait már nem határok választják el, hanem nyelvek kötik össze. A házelnök beszédében kifejezte reményét, hogy a kerékpárút jelentősen hozzájárul a térség szélesebb körű megismertetéséhez. Ez új lendületet adhat a helyieknek, új munkahelyeket generálhat és elősegíti a helyben boldogulás feltételeinek megteremtését. A fejlesztés a határ két oldalán található közösségeket, azaz a magyarokat és románokat, illetve a két oldalon élő magyarokat köti össze — fogalmazott a csengeri ünnepségen Kövér László.

Elek György