Apáról fiúra: Magos Róbert fia is feketeöves, ő is edző akar lenni
Utoljára módositva: 2018-07-10 15:19:37

Ifjabb Magos Róbert Patrick a 6. Danos karatemester, Magos Róbert fia. Az ifjú sportoló lapunknak elmondta, édesapja szigorú vele a dozsóban, úgy érzi, neki duplán kell teljesíteni. De június elején fekete övet szerzett az iskolában 10-es átlaggal záró tanuló.

A szatmári sporttársadalomban egyre kevesebb példát lehet találni arra, hogy a gyermek a szülő nyomdokaiba lép, és hasonló, vagy ahhoz közeli babérokra tör. Magos Róbert Patrick viszont kivétel szeretne lenni, és bár még csak 13 éves, már a fekete övet is kiérdemelte a karatéban.

A 8. osztályba készülő lázári srác Magos Róbert fia, aki a maga idején a sportág romániai legjobbjai közé tartozott. Az idősebbik Magos világ- és Európa-bajnokságot nyert, a 2000-es évek elején kétszer választották Szatmár megye legjobb sportolójának, edzőként pedig halmozta a sikereket, korosztályos válogatott szövetségi szakvezetője is volt, és a legrégebbi, még aktív szatmári karate-edző (1990-től).

Talán ebből is adódik, hogy a fiatalabbik Magos is a karate felé kaccsingat. Pedig – saját bevallása szerint – az elején voltak „kiingások”. „Már kis koromban megszerettem a harcművészeti életformát, és 6 évesen mentem el az első karate-edzésre. De egy év után abba hagytam, túl nehéznek tartottam ezt a sportot. A szüleim nem eröltették a dolgot, így kimaradtam az edzésekről. 8 évesen ismét eljártam az edzésekre, de akkor édesapám már feltételhez kötötte ezt: ezúttal komolyságot vártak tőlem. Azóta folyamatosan ott vagyok a dozsoban (a harcművészetek elsajátításának a helye – szerk. megj.), edzeseken” — mondta Magos Róbert Patrick.

A fiatal srác azt is elárulta, hogy az iskolában is jól tud teljesíteni. „Figyelmes vagyok a tanórákon, jó a memóriám, így odahaza csak ismételni kell. Így marad idő a sportolásra, sőt, még a videójátékokra is jut az időmből” — folytatta a kisdiák, aki 10-es átlaggal zárta a 2017–2018-as tanévet, így évfolyamelsőként őt érte a megtiszteltetés, hogy a Nicolae Steinhardt Ortodox Teológiai Líceum évzáróján jelképesen átvegye az iskola kulcsát a búcsúzó nyolcadikosoktól.

Az iskolai évzáró után következett a fokozati vizsga, ahol harmadmagával fekete övet szerzett a 13 éves karatéka. „ Nagyon távolinak tűnt a Dan fokozat megszerzése, de mindig is arra vágytam, hogy édesapámhoz hasonlóan és is fekete öves karatéka legyek. Tudtam, hogy kitartó munkával elérhetem ezt a szintet. Úgy érzem, hogy nekem duplán kellett megdolgoznom minden sikerért, mert édesapán, edzőként elég szigorú velem. Heti négy edzésen vettem részt, a vakacióban is részt vettem a tréningeken. Most, hogy meg van a fekete öv, komolyabban kell koncentrálnom a versenyeredményekre” — tette hozzá Róbert Patrick, aki a karatepróbák közül inkább a kumitét részesíti előnybe, mivel „a fizikai adottságaim nem megfelelőek a katára, így maradt a kumite, ahol próbálom a legjobbat kihozni magambol. Országos bajnoki címet is szereztem a minikadett korosztály +55 kg súlycsoportjában.”

A kumite magyarul szabad küzdelmet jelent, a távolság és az időzítés technikája. Így elengedhetetlen, hogy becsússzon a kontakt az ellenfelek között. Egy ilyen eset maradt emlékezetes Róbert Patricknak, mivel egy nagyszalontai megmérettetésen – ahol a bírók kissé elnézőbbek voltak a kontaktok esetében – „egy pillanatra alább hagyott a figyelmem és becsúszott egy igen erős ütes. Az orromat taláták el, hirtelen elsötétült elottem minden, mintha egy vonat csapott volna el. Megrogyott a térdem, de sikerült talpon maradni és folytatni a meccset.”

A köveljövő terveiről azt mondta, hogy minél több versenyen és edőtáborba szeretne részt venni, hogy tovább fejlessze karatetudását, bajnoki érmekre is vágyik. Felnőttként pedig programozó szeretne lenni, de édesapja nyomdokaira is lépne: karatedzői képesítésre is vágyik.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. november 20.
Fontos dolog ugyan a pénz, de annyira nem, hogy megérné veszekedni miatta. Mondja el őszintén a véleményét, de engedjen is akaratából.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...