×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Áprily lett a kedvenc

2015.04.10 - 11:20
Megosztás:
Áprily lett a kedvenc

Két Áprily Lajos-verset szavalt el közösen az iskolaudvaron a Református Gimnázium közössége.

A Szatmár megyei iskolákban idén is keresték a tanintézmények legkedveltebb verseit, amelyeket aztán közösen elmondanak az iskolások a Magyar Költészet Napja alkalmából. A LiterArt Magyartanári Egyesület és a tanfelügyelőség által indított mozgalom célja a Magyar Költészet Napjának méltó megünneplése mellett az, hogy a versolvasás minél szélesebb körben terjedjen, s ezáltal a poétikai nyelv értelmezése is elérhetővé váljon a diákság számára.

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban csütörtökön délelőtt három korcsoport is elszavalhatta a kedvenc versét. A tanintézmény diáksága az iskola udvarán gyűlt össze, hogy az Északi Színház Harag György Társulata színészeinek — Kovács Nikolett és Frumen Gergő — útmutatásával közösen felolvassa a hozzá közel álló költeményeket. A legkisebbek, az elemi osztályosok Weöres Sándor „Galagonya” című versét mondták el — könyvre nem is volt szükségük a kicsiknek, hiszen kívülről tudták a kedvenc költeményt. Az általános iskolások és a középiskolások pedig egyaránt egy-egy Áprily Lajos-verset tartottak ebben az iskolai évben a legszebbnek: az V–VIII. osztályosok a Március, a IX–XII. osztályosok pedig a Tetőn című költeményt szavalták el közösen. Amint azt a diákok magyartanáraitól megtudtuk, a tanulóktól a legtöbb javaslat a már említett költemények mellett Babits Mihály, Ady Endre, Tóth Árpád, József Attila, Radnóti Miklós és Petőfi Sándor verseire érkezett.

 

 

Bumbuluț Krisztina