×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Aranykapu Kézműves Műhely - búzát arattak a gyerekek

2012.07.01 - 18:10
Megosztás:
Aranykapu Kézműves Műhely - búzát arattak a gyerekek

Közeleg az aratás ideje, így az Aranykapu Fonó-Ház kertjében a tavasszal általuk elvetett búzát vágták le a gyerekek, hogy aratókoszorút fonjanak belőle.

A hagyományos szokás szerint Péter-Pál napján, vagy néhány nappal később, Sarlós Boldogasszony napján kezdték aratni a búzát faluhelyen. Ehhez illeszkedve az Aranykapu Kézműves Műhely péntek délutáni foglakozásán búzát arattak a gyerekek, azt a búzát, amit saját maguk vetettek el tavasszal a Fonó-Ház kertjében. Igaz ugyan, hogy a kalászok még nem voltak megérve, de a szalmafonáshoz a zöld búza is megfelelő. A gyerekek metszőollóval aratták a búzát, közben a foglalkozást vezető Nezezon Enikő érdekes dolgokat mesélt az aratás hagyományáról. Most úgy sikeredett, hogy csak lányok voltak jelen a foglalkozáson, pedig régi szokás szerint faluhelyen a férfiak arattak, mögöttük haladtak az asszonyok, hogy a kalászokat kévébe kössék. Közben, hogy jobban menjen a munka, mint ahogy az a falusi aratáson is lehetett, most is népdalok éneklésébe fogtak a gyerekek. „Búza, búza, de szép tábla búza”, dúdolgatták. Közben volt alkalmuk a búza között szép számmal növő gyomnövényeket is megismerni. Miután az aratást befejezték, az összekötött kévéket a tornácon felkötözték, hogy megszáradjanak, a jövő pénteki műhelyen abból fonnak majd aratókoszorút és apró szalmadíszeket.

Aratókoszorút fonnak

A gyerekek a búza aratása közben azt is megtudhatták, hogy az első learatott kévéből az asszonyok csokrokat kötöttek, majd a ház bizonyos helyeire tették. Bőséghozó, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak neki, akárcsak az aratókoszorúnak, amit az aratók készítettek el a gazdának, minél jobban megfizette őket, annál díszesebbet fontak, aztán a gazda egy kijelölt helyre függesztette ki a koszorút a házban, és a jövő évi aratásig megtartotta. A gyerekek egy folton tövén hagyták a búzát, amit majd csak akkor vágnak le, ha megérnek a szemek, így majd a cséplést is kipróbálhatják, a kicsépelt szemeket pedig jövőre majd újra el lehet vetni.

 

Pándi Annamária