Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztusra nézett
Utoljára módositva: 2019-11-19 20:27:48

Aki ki tudja mondani: elég nekem ennyi, az elégedett ember, és aki az ember Krisztus sebeire tekint, rájön, hogy minden megsebzett ember hozzá hasonló — induljunk el a szolgáló szeretet útján, Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve!

A világ szentjei közül az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő és legjobban kedvelt példakép a több mint nyolc évszázaddal ezelőtt Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet. Emléknapján, november 19-én kora délután ismét együtt imádkoztak a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye segítő intézményeinek, szeretetszolgálat-közösségeinek képviselői és a hívek a szegényekért, nehéz sorsúakért. A Hildegárda-templommal szembeni téren álló Szent Erzsébet-szobornál Schönberger Jenő püspök üdvözölte az egybegyűlteket, és megköszönte nekik, hogy idejükből szántak a közös imára. „Itt vagyunk ismét Árpád-házi Szent Erzsébet szobránál, és a mi szentünk példája mindig is azt üzeni nekünk, hogy ki kell lépni a kényelemből, a megszokottságokból, a biztonságból — talán épp az anyagi biztonságból —, és merni kell elindulni mások felé. Ezt tette ő is Istenre nyitott szívvel. Először Isten volt az ő szívében, és Istenben találta meg a szegényeket, a rászorulókat, igazán testvéreit. Természetesen jót tenni mindig jó, de mi, keresztények nem humanitárius akciókat szervezünk, hanem Istenért teszünk valami szépet. Merjük rábízni magunkat arra a kegyelemre, amely Isten ajándéka, és amely el szeretné érni a mi életünkben is, hogy ne csak elinduljunk a szentség útján, de el is jussunk a célhoz. A szegényekért elmondott imának is, hiszem, végtelen értéke van, mert szeretetből tesszük” — mondta a főpásztor.

Dr. Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója Szent Erzsébet alakját hozta közelebb, két motívumot emelve ki: „Elég nekem” — ez a szolgáló szeretet kiindulópontja. A hálás, elégedett ember észreveszi, amit Istentől kapott, továbbadni is képes, és tudja: mindenünk, amink van, Isten ajándéka. De azt is tapasztaltuk már mindannyian, hogy az elégedetlen ember nem tud huzamos ideig jót tenni, talán csak néha, alkalmanként, hogy megnyugtassa lelkiismeretét. Sok szent az elégedettséget és a hálát tartja a jótékonykodás és karitatív tevékenység kiindulópontjának. Az elégedettség imádságból forrásozik, főleg a hálaadásból. Imádkozni, hálát adni Istennek annyi, mint a tudat szintjére emelni megajándékozott voltunkat — és aki meg tudja becsülni az ajándékot, az meg tudja becsülni az ajándékozót is. Szent Erzsébet a keresztre feszített Krisztusra nézett, és ezért volt képes felvállalni és megélni az egyszerűséget. Aki az ember Krisztus sebeire tekint, rájön, hogy minden megsebzett ember hozzá hasonló. Aki pedig a feltámadt Krisztusra tekint, az tudja, hogy a felhők fölött mindig ragyog a nap, hogy nincs az a nehézség, dráma és fájdalom, nincs az a felhő, mely fölött ne ragyogna a legnagyobb fény, Isten. Szent Erzsébet nagyon is jól tudta, hogy mindaz a szép, amit a világ kínál, csak ámítja az embert. Egyszer mindennek vége, elveszíthetünk és el fogunk veszíteni mindent, és akkor mivel maradunk, ha nem gyűjtünk kincset a mennyben?” — firtatta.

Burján Henrietta, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum X. A osztályos tanulója Kozma László Szent Erzsébet legendája című versét mondta el, a jelenlevők elhelyezték rózsáikat a szobor talapzatánál, közösen imát mondtak a szegényekért, majd az egyházmegye szeretetszolgálat-közösségeinek, intézményeinek a tagjai 615 adag töltött káposztát osztottak ki a Toamnei utcán, a 14-es lakónegyedbeli Târnavei sétányon, a Ion Ghica utcai szociális tömbházaknál, illetve az Ostrovului utcai szociális tömbházaknál.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 7.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...