„Asszimilált” városaink (1.): Arad

Az elmúlt hetekben leplezték le Aradon Salacz Gyula egykori polgármester mellszobrát — közölte az erdélyi média. Több mint negyed évszázados városvezetői ténykedése idején több iskola épült, kiépítették a Maros gátrendszerét, feltöltötték a várost felszabdaló folyóágakat, bevezették a vezetékes ivóvizet és csatornáztak. Az aradi vértanúk tiszteletére obeliszkkel jelölték meg a vesztőhelyet, és felállították Zala György Szabadság-szobrát — szól a rövid karrierismertetés Salacz Gyuláról. A polgármester szobrának elkészítését egyhangúlag szavazta meg a városi tanács. Ez a hír adta az ötletet, hogy olyan sorozatot indítsunk, amelyben „asszimilált” magyar városainkról szólunk. Erdély, Kárpátalja, Újvidék, Felvidék néhány városát mutatjuk be, amelyek a magyar történelem fellegváraihoz tartoztak, úgy száz évvel ezelőtt…

Arad „békeidőben” sem volt tiszta magyar város: az 1910-es népszámlálás adatai szerint 46 ezer magyar, 10 ezer román, 6 ezer zsidó (de sokan közülük magyar anyanyelvűnek vallották magukat), 4 ezer német, 2 ezer szerb, néhány száz szlovák és cseh lakosa volt a városnak. A lakosság számarányának változását a Trianon utáni román állampolitika, valamint a kommunista rendszer is keményen „befolyásolta”. A bukaresti pártközpont külön „intézkedési terveket” készített a magyarlakta vidékek nemzetiségi arányának a megváltoztatásáról. A magyarság csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy a '89-es rendszerváltás után a magyar lakosság egy része elhagyta Aradot, főleg Szegedre, Gyulára, Budapestre és Nyugatra költözött. Aradon 2002-ben 191 ezer lakost tartottak számon, ebből 83% román, 12% magyar. Számon tartanak még 1,5% roma, 1,5% német és 1,2% más nemzetiségű lakost.

Egy kis várostörténet

Az Arad vidékére vonatkozó első okirat 1028-ból származik, amelyben megemlítik a helyi lakosoknak a feudális magyar királyság elleni harcát. Az Aradot 1551—1552-ben elfoglaló törökök egy új várat emeltek, e körül a vár körül fejlődött ki az új polgári település. A törökök kiűzését követően Arad Habsburg-uralom alá került. Az új aradi vár a Maros bal partján épült fel 1763—1783 között Mária Terézia parancsára. A hatalmas vár valamikor 3600 katonát és 300 ágyút tudott befogadni. Mire az erődítmény felépült, Arad már elvesztette stratégiai jelentőségét, viszont az építmény negatívan befolyásolta a város fejlődését, mert lőtávon belül volt a belváros. 1848-ban innen lőtték a császári csapatok a honvédkézen lévő Aradot, amelyben szinte egyetlen ház sem maradt épségben.

A magyar honvédsereg 1849 júniusában foglalta el, 1849. augusztus 17-én Damjanich János feladta a várat. A világosi fegyverletétel után Haynau táborszernagy itt alakította meg a vérbíróságot, és itt hozták meg a halálos ítéleteket a honvédtábornokokra. Az 1849. október 6-i kivégzés színhelyét 1881-ben kőobeliszkkel jelölték meg. A vértanúk városközpontban állt emlékművét, Zala György párizsi díjat nyert Szabadság-szobrát 1922-ben ledöntötték, és csak 2004-ben állították fel újra (nem az eredeti helyén, a Főtéren, hanem a Nagypiacon, a mai Megbékélés Parkjában).

A várban a kiegyezést követően a 33. császári és királyi gyalogezred állomásozott. 1918-ban a várat francia és szerb seregek foglalták el, majd 1919-től a román hadsereg vette át, a második világháború után szovjet egységek költöztek be, kivonulásuk után ismét román katonák rendezkedtek be.

Az erődítmény a legépebben fennmaradt európai újkori várak közé tartozik, amelynek felújítása remélhetőleg már nem fog sokáig késni. Ha ez bekövetkezik, az aradi vár a Maros–parti város egyik legfőbb turisztikai attrakciója lehet majd.

Arad jelentős műemlék épületekkel, igazi építészeti remekművekkel rendelkezik. 1867—1914 között épült a Városháza, a Csanádi Palota, a Kultúrpalota, a Törvényszék, a Színház, a Neumann Palota. A Kultúrpalota 1913-ban épült szecessziós stílusban, benne van a Történeti Múzeum, jelentős 1848-as emlékekkel. Ha Arad ipari hagyományairól beszélünk, szólnunk kell a Weitzer János Gép- és Vagongyárról, a Neumann Ferenc alapította szeszgyárról, a textilgyárról vagy a Zwack-likőrgyárról. A város és Erdély egyik leghíresebb futballcsapata napjainkban is a Neumann Ferenc alapította UTA. A londoni Arsenal pályája mintájára épített UTA-stadiont 1946-ban avatták fel, még a gyepszőnyeget is Angliából hozatták repülővel, különleges konténerekben.

Arad a magyar történelem sok kiválóságának a szülővárosa. Itt született 1824-ben dr. Schlauch Lőrinc (Lorenz Cardinal Schlauch von Linden) szatmári, majd váradi bíboros-püspök, I. Ferenc József jelöltje az esztergomi érsekségre. Itt látta meg a napvilágot 1886-ban Tóth Árpád költő, 1902-ben Jávor Pál színművész. Aradi születésű (1937) a román labdarúgás egyik legkiválóbbja, Jenei Imre, a BEK-győztes Steaua edzője, valamint a román és a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Aki részletesebb adatokra kíváncsi, olvassa el a Wikipédia aradi adatait, vagy nyissa ki az aradi polgármesteri hivatal magyar nyelvű honlapját (igaz, hogy ezen kissé foghíjas a magyar vonatkozású adattár). Rövid városismertetőnket zárjuk Tóth Árpád Aradról írt versének néhány sorával:

„Ó fájó büszkeségem s vigaszom,

Arad, – édesbúsan szívembe vág,

Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon

Erdőid bús fájából ácsolák…”

 Stahl István