„Asszimilált” városaink (5.): Nagyvárad

„Nagyvárad Magyarország egyik legérdekesebb városa. Mintegy szintézise vagy keresztmetszete az egész országnak… Központjában könnyen hihette az ember, hogy Budapest egyik nagyon előkelő negyedében van” — írta Szabó Dezső a 20. század első éveiben, egyúttal nyíltan kijelentette: soha nem cserélné el Váradot Budapesttel.

Neve a régi magyar várad (kis vár) főnévből ered. Már a 11. században földvár állott itt. Monostorát Szent László király alapította. A mai vár helyén épült 1083 és 1095 között, és I. László ide telepítette a bihari püspökséget. A vár ma is áll, de igen leromlott állapotban van, ugyanis a kommunista uralom idején a hatóságok mindent elkövettek annak érdekében, hogy a magyar múltra utaló emlékeket megsemmisítsék. Így lett az enyészet martalékává a váradi vár is.

Idegen hadak többször is elfoglalták, sőt elpusztították, de a város rendre újra feltámadt. A tatárjárás után a várat és a várost teljesen újjá kellett építeni. A harminckét éves török uralom alatt (1660—1692) a büszke végvárból jelentéktelen település lett. A 18. században újra benépesült, de erőteljesebb fejlődés csak 1849-től következett be.

A város 1606-tól az Erdélyhez kapcsolt Partium néven ismert területnek a székhelye volt. Az 1850—1867 közötti időszakban a Habsburgok által Magyarország területén megszervezett öt kerület egyikének a székhelye lett (soproni, pozsonyi, kassai, pest-budai, nagyváradi kerület).

Nagyvárad 1910-re a legnagyobb magyarországi városok között foglalt helyet: a fővároson, Budapesten kívül csak Pozsony és Zágráb előzte meg.

Nagyvárad épületei

A századforduló építészetét Nagyváradon is bőség és sokszínűség jellemezte, de az egyéni jelleget mégis a század elején megjelenő szecessziós épületek adják.

A város főtere — a Szent László tér — mai arculatát a századelőn nyerte el. A két legjelesebb épülete, a Városháza és a Sas-palota mellett az úgynevezett Moskovits-palota érdemel említést. A Városházát 1904-ben adták át rendeltetésének.

A nagyváradi római katolikus székesegyház a legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. A bazilika monumentális méretű: a központi hajó hossza 70 m, szélessége 30–40 m. Falait vaskói és carrarai márvány borítja.

A Sas-palota a régi Fekete Sas fogadó helyén emelt reprezentatív épület, 1907 és 1909 között készült el Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint. Az épületben kapott helyet a Fekete Sas Szálloda.

A magyar történelem, a gazdasági és kulturális élet sok kiválósága született Nagyváradon: Báthory Gábor és Báthory Zsigmond fejedelmek, Dajka Margit Kossuth-díjas színművésznő, Fényes Szabolcs zeneszerző, Széles Anna színművésznő, Szigligeti Ede színműíró, Teleki Mihály gróf, erdélyi kancellár, Tisza Kálmán miniszterelnök és még sokan mások.

A Pece-parti Párizs

A 20. század elején a magyar kulturális élet egyik legjelentősebb központja volt, Ady Endre költő „Pece-parti Párizs”-nak nevezte.

Ady számára létfontosságú állomás volt a Nagyváradon eltöltött négy év (1900—1903). Egyebek között így írt: „ Váradon igenis a legimponálóbb jelekben jósolja meg magát a jövendő. Nálam ez nem lehet lokálpatrióta rajongás, mert én nem vagyok ősváradi. (…) De szeretem, becsülöm és sokra tartom e várost, mert magyar, merész, munkás és modern. E város lelkében tehát benne van az én credóm.”

A nagyváradi Ady-gyűjtemény kiegészülve a zilahi Ady-gyűjteménnyel képezte az 1955-ben megnyitott Ady Emlékmúzeum magvát. Az emlékmúzeum már 1955-ben az 1869–ben épített egykori Müller-féle kávézó épületét vette birtokba. Az épület történetéhez hozzátartozik, hogy Ady Endre egyik kedvenc kávéháza volt, ahol nemritkán cikkeit is írta, ahol baráti beszélgetéseit folytatta. Az épület egyike Nagyvárad műemlékeinek.

Lakossága

Nagyvárad lakossága 1910-ben 64 169 fő, ebből 58 421 magyar (91%) anyanyelvű, 3604 román, 1416 német, 279 szlovák és 159 lengyel volt. 1941-ben 98 ezer lakosából 90 715 magyar, 5104 román. 1977-ben a 170 ezres lakosságból 75 125 magyar, 91 925 román, 618 német, 213 szlovák, 785 zsidó, 2863 egyéb nemzetiségű. 2002-ben a 206 ezer lakosból (az előfalvakban élőkkel együtt) már csak 56 ezer magyar (27,5%) lakos élt a városban, a románok száma 145 ezer (70,4%). 2012–ben a friss népszámlálási adatok szerint a város lakosságának száma erősen csökkent, immár csak 183 ezer ember lakik Nagyváradon. Hivatalosan a magyarság aránya 25% alá esett.

Vitatott jubileum

Nagyvárad az idén olyan jubileumot ünnepel majd, aminek valós jelentősége alig van. Polgármesteri sajtótájékoztatón bejelentették, hogy 2013-ban Várad első írásbeli említésének 900. évfordulója lesz, és az alkalomra több rendezvényt is szervez majd az önkormányzat. A bökkenő csak az, hogy egyébként történelmi forrásokból tudvalevő: Várad akkor már harminc éve erődített, egyházas hely volt. A „módosított jubileum” magyarázata: a hazai történelemírás arra irányul, hogy a magyarok Erdélyben való jelenlétét minél későbbre tolja — vagyis azt szeretnék bebizonyítani, hogy a magyarok nem a honfoglaláskor, hanem sokkal később jelentek meg itt…

A legendás Nagyváradi Atlétikai Club

A NAC 1944-ben magyar bajnokságot nyert, 1949-ben pedig román bajnok lett. Legismertebb labdarúgója, Bodola Gyula 48-szoros román és 13-szoros magyar válogatott volt. Két világbajnokságon szerepelt, éveken át volt a román labdarúgó-bajnokság gólkirálya. Bodoláról nevezték el 2008-ban a nagyváradi futballstadiont.

2010 novemberében Nagyváradon szobrot avattak a klub alapításának századik évfordulóján. A szobor a Brătianu Parkban áll, ahol 1910. július 31-én első hivatalos mérkőzését játszotta a Nagyváradi AC a Kolozsvári VSC ellen.

Stahl István