„Asszimilált” városaink (6.) - Nagybánya

Nagybánya Máramaros megye székhelye, a Zazar folyó partján fekszik, a Rozsály–hegy alatt.

Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142–ből, II. Géza korából való (Frauenbach, Asszonypataka, latinul Rivulus Dominarum), amikor a király szászokat telepített a környékre. Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre. A város 1411–ig királyi város volt, ekkor Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került.

A környéken található arany- és ezüstbányák, valamint az itt működő pénzverde jelentette sokáig a városka legfontosabb jövedelemforrását. 1464-ben Mátyás király kiváltságlevelet írt a városnak, az ő uralkodása alatt a bányászat ismét megerősödött. A moldovaiak betörései miatt, Nagybánya kérésére Mátyás király megengedte a városnak, hogy falakkal, sáncárkokkal és bástyákkal vehessék körül. Ezekből napjainkra már csak a Mészáros–bástya maradt fönn. Ebben az időszakban a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybányáról származott.

II. Rákóczi Ferenc 1703–ban átállásra szólította fel a várost, minekutána Nagybánya támogatta a fejedelem szabadságharcát. A szabadságharc bukását követő szatmári béke visszaállította az azelőtti állapotokat. 1848–ban a város a forradalom mellé állt, ebben az évben Kossuth Lajost Nagybánya díszpolgárává avatták. 1848 decemberében Bem József tábornok innen indult Kolozsvár elfoglalására.

1919–től a román közigazgatás első két évtizedében megerősödtek a román intézmények, a görögkatolikus püspökség Máramarosszigetről Nagybányára költözött, harc folyt azért is, hogy Szatmár megye székhelyét ide költöztessék (szerencsére eredménytelenül). A második bécsi döntés értelmében 1940 szeptemberében Nagybányára is bevonult a magyar honvédség. 1941. június 27–én, egy nappal a kassai bombázás után a szovjet légierő bombázta Nagybányát. A II. világháború után létrejöttek a tartományok, Nagybánya Máramaros tartomány, majd a megyésítés után Máramaros megye székhelye lett. Ezzel egy időben új városnegyedek, vállalatok, intézmények jöttek létre.

Lakossága

1910–ben 13 ezer lakosából 10 ezer magyar, 3 ezer román volt. A II. világháború után a bevándorlás nyomán a lakosok száma 18 ezerről 150 ezerre nőtt. Az 1992–es népszámlálás szerint a 149 ezer fős lakosság nemzetiségi összetétele: román 80%, magyar 17% (25 ezer fő), német 0,6%. A 2002–es népszámlálás szerinti nemzetiségi arányok (teljes népesség 137 921 fő): román 82%, magyar 14% (20 ezer fő), roma 1,5%, német 0,3%, ukrán 0,2%.

Műemlékek

A bányaváros védőszentje Szent István király. A Vártér sarkán látható, a város jelképének számító négy fiatornyos Szent István–torony. A Szent István–templom részeként épült a 15. század végén, de 1769–ben villámcsapás következtében leégett. Az épületből csak a 35 méter magas torony maradt épen, ezt 1896–ban restaurálták, és tetejére kilátót építettek. A pénzverde épületét 1739–ben fejezték be. Ez az épület ma is látható, a nagybányai múzeum van benne.

A főtér legrégebbi épülete az Erzsébet–ház, melyet még Hunyadi János épített. A hadvezér halála után felesége, Szilágyi Erzsébet lakott a házban. A 19. század első éveiben épült az Arany Sas fogadó, ami Petőfi emlékét is őrzi. A költő és felesége 1847 szeptemberében keréktörés miatt nem jutott el Koltóra, ahol nászútjukat töltötték, ezért éjszakára a fogadóban maradtak. Falán emléktábla olvasható. 1720–ban készült a barokk stílusú Szentháromság–templom. A templom mögött van a Képzőművészeti Múzeum, ahol többek között a nagybányai festőiskola festőinek művei is láthatók.

A település szélvédett, enyhe éghajlata kedvező a szelídgesztenye megtelepedésére. Ősztáji begyűjtése után minden évben a vidék egyik sajátos népi ünnepélyét rendezik Nagybányán.

A nagybányai festőiskola

Nagybánya nagyon fontos helyet vívott ki magának a képzőművészetben is. 1895–ben a városban született festőművészek, Thorma János és Réti István, meggyőzték Münchenben élő mesterüket, Hollósy Simont, hogy milleniumi megrendelését a városban fesse meg. Sőt, arra is megkérték, hogy hozza magával a világ minden tájáról hozzá sereglett tanítványait is. A város polgármestere, Turman Olivér műtermet állított a művészeknek, és anyagi segítségben részesítették a festőtelepet. Hollósy 1896–ban érkezett meg húsz tanítványával együtt. A festőnövendékek között angolok, olaszok és németek is voltak. Ferenczy Károly, a nagybányai impresszionizmus alapítója, legkiválóbb művésze csak később csatlakozott a telephez. A kormány kétezer forintot adott a festőiskolának, azzal a kikötéssel, hogy évente egy kiállítást kell tartaniuk Budapesten. E kiállításoknak óriási sikerük volt a magyar fővárosban, ugyanis ez az iskola képviselte akkor Magyarország korszerű, modern festészetét. A művésztelep a kor legfontosabb magyarországi mozgalma volt, az innen kisugárzó művészet rendkívüli módon befolyásolta az egész 20. századi magyar képzőművészetet.

Híres nagybányaiak

Itt nevelkedett, élt és hunyt el Thorma János festőművész. Itt született Tersánszky Józsi Jenő író (a Zazar parti ház, amelyben született, városrendezés áldozata lett), Lendvay Márton színész, Réti István festőművész, Németh László író, Vida Géza szobrász. Itt tanult Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász. Itt született Augustin Buzura író, Vasile Miriuţă román származású magyar válogatott labdarúgó, Rodica Dunca Kőszegi román válogatott szertornász, Paula Seling énekesnő.

Befejezésként idézzük Tersánszsky Józsi Jenő szavait, aki megmagyarázza, miért nem látogatott haza 1919 óta, amikor elhagyta szülővárosát: „Bennem Nagybánya, a világ legbájosabb városa úgy él, ahogyan gyermekként, ifjúként megismertem, megszerettem. Tudom, hogy — mint annyi más — ez a város sem az már, mint ami akkor volt. Nem szeretném ezt a bennem élő képet összetörni.”

Stahl István