Astra–siker, Petrolul és Loki–vereség
Utoljára módositva: 2014-08-22 13:29:35

Nagy bravúrt hajtott véghez az Astra Giurgiu labdarúgócsapata: a bajnoki ezüstérmes, Román Kupa és román Szuperkupa–győztes alakulat az Európa Liga rájátászásának első mérkőzésén 2–1-re győzött csütörtök este az Olympique Lyon otthonában.

Fatai (jobbra) góljával egyenlített az Astra Lyonban

A francia csapat talán kissé félvállról vette romániai ellenfelét, majd Malbranque találata megerősíthette hitükben, hogy simán legyűrhetik a Duna–partiakat. Azonban Daniel Isăilă vezetőedző tanítványai összekapták magukat és kiegyenlítették a meccset, egyrészt a játékban, másrészt az eredményjelzőn is. Igaz, az egyenlítő találatig a 71. percig kellett várni, Fatai volt eredményes. Hét perccel később ráadásul emberelőnybe került az Astra, miután Rose-nak a második sárga után a piros lapot mutatta fel C. Gomez, spanyol játékvezető. A 81. percben pedig a győzelmet jelentő találat is megszületett: De Amorim buktatta Greniert a 16-oson belül, amiért tizenegyest diktált a bíró, a pontrúgást pedig Budescu értékesítette.

A másik romániai együttesnek, a Petrolul Ploieştinek viszont nem volt ekkora szerencséje: hazai pályán vesztett a Dinamo Zagrebbel szemben. Răzvan Lucescu vezetőedző legénysége végig mezőnyfölényben játszott, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de csak egyet váltottak gólra: a szünet előtti utolsó pillanatban Tamuz szédítette meg védőit, majd vágta a kapuba a labdát. Ezzel egyenlített a Petrolul, de fordulás után továbbra is támadásban maradt a román együttes. A hajrában viszont a horvátok kétszer is betaláltak, ráadásul az utolsó gól előtti percben a Petrolultól a bíró kiállította Geraldot (miután utolsó védőként elkaszálta a támadásban levő horvát ellenfelét), így a jövő heti visszavágóra nagyon nehéz helyzetbe kerültek a „farkasok”.

A magyar bajnok Debreceni VSC 3–1-es vereséget szenvedett a svájci Young Boys otthonában. A jobban játszó hazaiak Raphael Nuzzolo révén szereztek vezetést a 26. percben, de a szünet előtt Ibrahima Sidibe egy ajándékpassz után egyenlített. A második félidőben viszont már nem érkezett magyar válasz Renato Steffen 67. és Michael Frey 87. percben szerzett góljára.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, első mérkőzés

Olympique Lyon – Astra Giurgiu 1–2 (Malbranque 25. perc, illetve Fatai 71., Budescu 81. – 11-esből; kiállítva: Rose 78. perc – Lyon)

Petrolul Ploieşti – Dinamo Zagreb 1–3 (Tamuz 45. perc, illetve Cop 29., 80 – az elsőt 11-esből, Machardo 90+5.; kiállítva: Geraldo 90+4. perc – Petrolul)

Young Boys – Debreceni VSC 3–1 (Nuzzolo 26. perc, Steffen 67., Frey 87., illetve Sidibe 39.).

Visszavágók jövő hét csütörtökön.

Fotó: uefa.com

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Szörnyen boldog család
Ma, 16:55
Wishbonék messze nem a legboldogabb család. Emma, egy csőd szélén álló könyvesboltot vezet, míg férje, Frank túl sokat dolgozik és szenved zsarnok főnökétől. Öntudatos lánya, Fay, épp az első szerelmet éli meg, míg fiát, a kis zsenit, Maxot csúfolják az iskolatársai. De ez még nem minden! Egy jelmezes buliban egy gonosz boszorkány szörnyekké varázsolja őket: Emma vámpírrá, Frank Frankenstein szörnyévé, Fay egy múmiává, Max pedig egy vérfarkassá változik. Kalandos hajsza indul a banya után a fél
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 17.
Ha csak a saját feje után akar menni, ne csodálkozzon, ha környezete ingerült és türelmetlen lesz egy idő után. Maradjon nyitott mások véleményére!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...