×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON

Átadták a felújított avasfelsőfalui ambulanciát

2014.11.15 - 13:00
Megosztás:
Átadták a felújított avasfelsőfalui ambulanciát

1,8 millió lejes európai uniós projekt keretében sikerült az Avasfelsőfalui Városi Kórház integrált járóbeteg-rendelőjét felújítani, korszerű gyógyászati eszközökkel felszerelni.

Azt követően, hogy július 30-án ért véget az avasfelsőfalui ambulancia felújítását célzó projekt, amely a Regionális Operatív Program (ROP) keretében valósult meg, pénteken hivatalosan is átadásra került a létesítmény. A hivatalos átadáson az Avasfelsőfalui Városi Kórház menedzsere, Diana Mitruţ elmondta, hogy a ROP-projekten már 2008-ban elkezdtek dolgozni, amikor a kórház még nem tartozott a megyei tanács fennhatósága alá. Ezt követően a finanszírozási szerződést 2010-ben írták alá, s a munkálatok is ebben az évben kezdődtek. A menedzser köszönetet mondott a megyei tanács mindazon munkatársainak, akik segítettek nekik a projekt sikeres gyakorlatba ültetésében, s az ambulancia munkatársainak is háláját fejezte ki, akik három éven át dolgoztak a felújítás alatt levő épületben. Adrian Ştef, a Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy a megye elöljáróinak elsődleges célja az egészségügyi infrastruktúra korszerűsítése, modern felszerelésekkel való ellátása annak érdekében, hogy a megye lakosai ne kényszerüljenek külföldre utazni gyógykezelésre. Riedl Rudolf alelnök elmondta, hogy az ambulancia felújítása és az új szakrendelők megnyitása az avasi lakosok érdekeit szolgálja, akik így helyben elvégezhetik az orvosi vizsgálatokat. Mircea Govor alelnök bejelentette, hogy az avasfelsőfalui egészségügyi infrastruktúra a jövőben is fejlődni fog, hiszen berendezések és felszerelések vásárlására 2,2 millió lejnyi támogatást kapnak majd a jövőben.

Háttér-információ

A 2007–2013 között lebonyolított Regionális Operatív Program 3-as prioritási tengelye a szociális infrastruktúra javítását célozta. A projekt általános célkitűzése az avasfelsőfalui ambulancia korszerűsítése, az egészségügyi szolgáltatások infrastruktúrájának javítása és hatékonyabbá tétele volt. A lezárult projekt keretében korszerűsítették az ambulancia épületét, új bútorzatot és korszerű orvosi felszereléseket — ultrahang-, elektroencefalograf- (EEG), elektromiograf-, Doppler-, videorektoszkóp-, ultrahang-terápiás, mágnesterápiás készülékeket stb. — vásároltak 17 szakorvosi rendelőbe, ugyanakkor sikerült 5 új orvosi szolgáltatást elindítani. A projekt összértéke 1 815 458,28 lej volt, melyből a vissza nem térítendő támogatás értéke 1 660 728,86 lej, míg a haszonélvező saját hozzájárulása 154 729,42 lej volt. A projekt 2010. június 30-án indult, s mint említettük, 2014. július 30-án zárult, azaz 49 hónapos futamideje volt.