Átalakuló szakoktatás
Utoljára módositva: 2014-01-14 10:10:00

Összevonják a következő tanévtől a szatmárnémeti Traian Vuia és az Unio szaklíceumokat, idővel pedig megszüntetik a Mondiala óvodát.

 

Valószínűleg visszatérünk a régi szakoktatási rendszerhez

Jelentős átszervezés előtt áll ismét a szakoktatás, miután a tanügyminisztérium úgy döntött, hogy visszatér a régi rendszerhez, azaz megint a nyolcadik elvégzése után kell hogy döntsenek a diákok arról, hogy szakmunkásképzőt járnak, vagy a szaklíceumi oktatást választják és próbálkoznak az érettségivel. Mint ismeretes, a szakmunkásképzők pár évvel ezelőtti megszüntetését követőn minden középiskolást köteleztek az érettségi vizsgára, aminek az lett a következménye, hogy tömegesen buktak meg a diákok a záróvizsgán. Tavalyelőtt változtattak ezen oly módon, hogy a szaklíceumokba irányított tanulók a kilencedik osztály elvégzése után dönthettek arról, hogy a kétéves szakmunkásképzőt választják, vagy kijárják a tizenkét osztályt és érettségiznek. Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: örülnek a változtatásoknak, mivel az a tapasztalatuk, hogy túlságosan kevesen döntöttek a szakmunkásképző mellett, holott sokak számára várhatóan komoly nehézséget jelent majd az érettségi. Jelenleg pontosításokat várnak a minisztériumból, annyi azonban bizonyos, hogy ősztől összevonják a Traian Vuia és az Unio szaklíceumot. Idővel megszűnik a Mondiala óvoda is, mivel több évfolyamot nem fogadnak az intézményben. Szász Piroska szerint a környékbeli gyerekeket a közeli óvodák képesek fogadni, a Mondiala óvodaként ismert épület után pedig bérleti díjat kell fizetnie az önkormányzatnak, így a diáklétszám mellett anyagi megfontolások is állnak a döntés hátterében.

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...