×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
15 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Átképzések, hiába

2014.02.25 - 11:11
Megosztás:
Átképzések, hiába

Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy fednék egymást a piaci elvárások és a szakmai képzések.

 

Párhuzamosan halad egymás mellett a Szatmár megyei beruházók által, szakmák szerint jelzett munkaerő-szükséglet és a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) által szervezett átképzés a munkanélküliek számára. Több beruházóval is folynak tárgyalások az önkormányzatok és a cégmegbízottak között, elsősorban Szatmárnémeti és Nagykároly vonzáskörzetében, az AJOFM képzései mégsem látszanak ezekhez idomulni.

Ebben a hónapban építőipari, manikűrös- és pedikűrös-, szobalány-, valamint humánerőforrás-felügyelői átképzéseket indított az AJOFM, márciusban pedig autószerelői, könyvelői, kárpitosi és eladói kurzusok szerepelnek a tervek között.

Ehhez képest a még mindig keresett konfekcióipari dolgozók mellett leginkább szalagmunkát végzőkre lenne szükség mindkét Szatmár megyei városban és környékükön. Nagykárolyhoz közel a Bosch nyithat legközelebb kábelezéssel foglalkozó üzemet Fény közelében, Szatmárnémetiben egy spanyol beruházó tervez mesterséges mini-vízierőművel megjelenni, illetve egy osztrák húsfeldolgozó után egy hasonló szakágban beruházó német üzletember tárgyalt az itteni lehetőségekről.

Princz Csaba