Átverések…

Nincs olyan ember a földön, aki elmondhatná, hogy soha nem verték át, nem csalták meg, nem rövidítették meg. Sőt, vannak olyan pechesek — vagy nem —, akiket sorozatban ér az ilyen baj. Egy kicsit körbejárva a dolgot olyan eseteket nézek, amelyeknél legalább egy kis finesz, gondolkodás, sőt, intelligencia is kell, nem csak egy „mindjárt jövök” és semmi…

Talán a legegyszerűbb eset, amikor valaki kifizet a piacon egy karton „importcigarettát”, és mikor hazaér, csak fűrészporral töltött dobozokat talál az épnek látszó csomagolásban. Ilyenkor, ha visszamegy és keresi a „becsületes” eladót, vagy nem találja, vagy letagadja az illető, és hívja a „véderőt” segítségül. Jobb lenyelni a veszteséget, mint cirkuszba keveredni…

Nagyobb veszteség az, amikor — a modern technikát segítségül hívva — az internetről rendelünk valamit: általában drágább dolgokat, elektronikát vagy akár ruhaneműt, csizmácskát. Szakértők szerint meg kéne nézni, hogy „megbízható-e” az oldal, ahonnan rendelünk, hány százalékos „megbízhatósági indexe” van az eladónak, sőt, vannak komoly online cégek, amelyek garanciát vállalnak az áruért, és — ha nem egyszerűen kifizettük, hanem PayPal-szerű cégeken keresztül tettük ezt — akár visszafizetik a meg nem érkezett küldemény árát.

Mindennapos az, amikor lehetőleg a legforgalmasabb internetes oldalakra ki-kitesznek egy hozzászólásnak álcázott hirdetést, miszerint otthonról, a számítógép mellől pár óra alatt szép pénzt lehet keresni, csak ide meg oda be kell jelentkezni. Én nem próbáltam, de aki igen, azt mondja, hogy kérik a személyes adataidat kitöltendő formalapokon, majd egy „kis” pénzt is el kell küldeni, hogy „betanítsanak” a munkára. És ennyi. Ha minden 100 olvasóból 2–3 megteszi ezt, már ingyen van pénze a háttérben okoskodónak.

Ennek a módszernek még kifejlettebb változata, amikor komoly külföldi oldalakon (vagy ezekhez nagyon hasonlítókon!) megjelennek, általában luxus magánrepülők kabinjában filmezve, olyan szatmári eredetű „milliomosok”, akik éppen Szatmárról keresnek asszisztenst, cégtársat stb. Persze így keresik az átverhető embereket, hiszen itt is eljön az igérgetések után a fizetés pillanata. Ja, hogy miért pont Szatmárról? Mert ha valaha linkeltél számítógépes oldalakon, kérdeztél, kerestél valamit, a személyes adataid azonnal közkeletűek lesznek, így rögtön hozzád szólnak a hamis hírek, szövegek, felhívások!

Nagyon vonzó dolgokat is árulnak a neten. Teli vagyunk — akár a Facebookon is — olyan többé-kevésbé szervezett oldalakkal, ahol a gyermek levetett járókájára vagy apu megunt telefonjára keresnek vevőt. Itt általában helyi kiskereskedésre számítanak, mert személyesen lehet meg- és átvenni a cuccokat. Eladó és vevő összetalálkoznak, megnézhető az áru, így az átverésnek kevesebb helye van.

Amikor nagyobb lélegzetű vásárlásra készülünk — autó, ház stb. —, és ilyenkor sokkal több hivatalos irat kerül elő, nehezebb a vevő átverése, de a nyereség is nagyobb lehet. Hallottunk olyanról, hogy valaki eladott egy házat kerttel, ami nem is volt az övé, és csak a későbbi átírásnál sült ki, hogy „hamis a baba” és veszett a sok pénz. Persze itt a vevőnek van a legnagyobb vétkessége, mert nem a hivatalos utat járta: kevesebb költségért elindíthatta volna az átírást, ilyenkor a közjegyzőnél már kisül a disznóság és bukik a „nagy üzlet”. Azért írtam idézőjelbe a nagy üzletet, mert ilyenkor az úgynevezett eladó az ár jelentős csökkentésével csalogatja be a vevőt a veszteségbe.

Klasszikus átveréseket is ismerünk, például kétszer is eladták — persze titokban és jó áron — az Eiffel-tornyot ócskavasnak, de a budapesti Keleti állomás tetőszerkezetét is megvette egy ócskásokból álló „konzorcium”.

Amikor olyan „üzlet” lehetősége merül fel, amelyben sokan vennének részt és máshol, más országokban sikerrel járt, azt már komoly stratégiával, tudományos módszerekkel kezdeményezik, legyen az kenceficés multilevel akármi vagy pénzes piramisjáték. Nem ma kezdték, még Amerikában bukott (majdnem) egy egész ország a banki piramisban, úgyhogy mára már szociológiai és matematikai tudományág foglalkozik az átverés ilyetén formájával, vagyis a „nép” meggyőzésének technikájával.

És elérkeztem a mához, amikor — kihasználva a tömeg információhiányát és érdektelenségét, illetve az internet adta személy- és véleménysokszorosító lehetőséget — komoly politikai viharban verik át az embereket: a „szociálmédiára” (lásd Facebook) hivatkozva és ennek igazságot mímelő lehetőségét kihasználva mozgósítanak kissebb-nagyobb tömegeket, és amikor nem az ezeket vezénylő csoportok szándéka szerint folynak a dolgok, előveszik az agresszív oldalát a tüntetésnek, az úgynevezett focidrukkereket, hogy nehogy már a bányászokat (hol vannak már?) említsem. Amikor pedig a nem várt eredmények tudatában keresni kezdik a felelősöket, már késő, és úgysem találják őket. Hogy majd 20 év után újból keresik, „élünk és meglátjuk”, mondta a vak ember a halálos ágyán.

Szerémy Péter