Augusztusban lesz a Méra World Music Fesztivál
Utoljára módositva: 2019-06-29 18:03:53

Augusztus elsején kezdődik a Méra World Music Fesztivál, amelynek keretében négy napon át világ- és népzenei együttesek lépnek színpadra három kontinensről egy kalotaszegi falusi porta csűrszínpadán Mérán.

A fesztiválnak a Cifra-Kalotaszeg egyik települése, a Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő Méra ad otthont.

A szervezők közlése szerint a világzene-fesztiválon, ahol a népzene, a reggae, az elektro, a jazz és a flamenco mind megfér egy csűrben, a fellépők között lesz a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a lengyel Dikanda, Sirani Guevara Mexikóból, Sofi Tsedaka & The Baladis Izraelből, a világjáró nemzetközi Kjartan and the Hét Hat Club, a norvég Vassvik, a Romano Drom, a román Trei Parale, Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs, valamint az Erdőfű Népi Kamarazenekar.

Az együttesek mellett a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató legemlékezetesebb táncos, énekes, hangszeres és zenekari produkcióit is láthatja a közönség a színpadon.

A koncerteket minden nap táncház és jam session követi. A fesztiválon idén is lesznek templomi koncertek, a gyerekeknek pedig csűrfiával és játszóházzal is készülnek.

A fesztivál második napján, pénteken a virtuóz kalotaszegi népzene szerelmeseit a II. Kalotaszegi prímásversenyre várják a szervezők. Szombaton pedig a táncházasok által kultikusnak tekintett 1969-es türei gyűjtésnek fog emléket állítani a Martin György Néptáncszövetség támogatásával megvalósuló kalotaszegi legényesverseny.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...