×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Avasújváros a bakator végvára

2012.05.02 - 10:55
Megosztás:
Avasújváros a bakator végvára

Ludróczki Sándor borai kapták a legtöbb díjat a borversenyen.

 

 

Nyolcvankét borminta (hatvanöt fehér-, tizennégy vörös- és három óbor) versengett szombaton az Avasújvárosi Bakator Hegyközség borversenyen, amelyen az Avasújváros környéki szőlőtermesztők és borkészítők vettek részt.

A Dorel Popa, ifj. Csávossy György, Szoboszlai Csaba és Bencze Zoltánból álló zsűri által meghozott sorrenddel a borászok is egyetértettek. Dorel Popa, a zsűri elnöke elmondta, már több éve tapasztalja, hogy Szatmár megye egy bortermelő vidék, ahol a Szatmár Megyei Tanács segítségével a bor útja is kialakult. Avasújváros külön jellegzetessége, hogy itt újra kezd meghonosodni a bakator, aminek a termesztéséhez megvannak a szükséges feltételek: a napfény, a talaj és a szőlőtermesztő lelke, ami szakmai ismereteket igénylő munkára és kitartásra ösztönzi. Ifjú Csávossy György kezdetben apjával jött Avasújvárosba, ma már rendszeresen visszatér, hiszen itt van az egyik legősibb szőlőfajta, a bakator végvára. Mivel még mindig folyamatban van a telepítés, a fiatalabb szőlő nem egyszerre érik be az idősebbel, ezért nem egyforma a savtartalmuk, emiatt egyensúlyvesztés fordul elő, amit a szakértő szerint úgy lehet elkerülni, ha a szőlőt három szakaszban szüretelik. A másik probléma amivel találkozott: egyes borkészítők teljesen elfelejtik a kén használatát, ami sok esetben nagyon fontos.

Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a díjátadáson gratulált valamennyi borásznak és meghívta őket a megyei borversenyre, melyre a bormintákat május 7–én 8–16 órakor lehet leadni az Agrárkamaránál (Szatmárnémeti, 1 Decembrie 1918. utca), az eredményhirdetés május 11–én 14 órakor lesz.

 

 Eredmények

Aranyérmes fehérborok: Czire Ambrus - vegyes, Bartos István - traminion, Bartos István - bakator, Bartos István - vegyes, Bartos Attila - vegyes, Butka Sándor - vegyes, Butka Géza - bakator, Buus István - vegyes, Bartos Kocsis István - cserszegi, Hajdu Károly - vegyes, Nagy Lajos - vegyes, Papp Sándor - vegyes, Büte János - vegyes, Barta Imre - vegyes, Vas Ervin - vegyes, Ludróczki Sándor - vegyes, Ludróczki Sándor - vegyes, Ludróczki Sándor - cserszegi, Ludróczki Sándor - bakator.

 

Aranyérmes vörösborok

 

Süveg László - merlot cabernet, Kallós Imre - kadarka, Maguli Mihály - merlot cabernet, Nagy Sándor - pinot noire.

 

Aranyérmes óborok

 

Butka Géza - bakator, Butka Géza - vegyes, Kovács Zoltán - vegyes.

 

Elek György