Az a hibás, akit megerőszakoltak (?)

A romániai társadalom igencsak megbocsátó és toleráló, és van leginkább meggyőződve arról, hogy a szexuális erőszak a legtöbb esetben „jogos”, és az áldozat viselkedésével és/vagy öltözködésével provokálta a támadót, merthogy „rendes nőt nem erőszakolnak meg”.

A nemi erőszakról nagyon sokan még ma is azt gondolják, hogy a sötét utcán elkapják a csinos, miniszoknyát viselő, esetleg kihívón is viselkedő áldozatot (lányt), bevonszolják egy kapualjba, és megerőszakolják — pedig az elkövető a legtöbb esetben nem vadidegen, hanem ismerős vagy családtag, míg az áldozatok a legtöbbször kiszolgáltatott, gyenge nők, idősek vagy éppen védekezni képtelen gyermekek. Messze nem véletlenül, hiszen a szakemberek az elkövetők között végzett felmérései azt igazolják, hogy azokat támadják meg, akikről feltételezik, hogy nem fognak/tudnak védekezni. A férfiak, pontosabban elkövetők többsége ugyanis nem kimondottan szexuális indíttatásból követ el nemi erőszakot, hanem a hatalmát akarja éreztetni ilyen módon — hangsúlyozzák azok a szakpszichológusok, akik évek óta foglalkoznak a nők elleni erőszakkal.

Az idei év első hat hónapjában Romániában 89 nemi erőszakot jelentettek a rendőrségen — az áldozatok közül 44-en felnőttek (32 nő és 12 férfi), 45-en pedig kiskorúak/gyermekek (38 leány és 7 fiú) voltak. Nagyon nem mellékesen a 89 áldozat közül 38 az elkövető gyermeke volt… Sajnos nem alacsony az idei első fél évben jelentett szexuális bántalmazások száma sem: 43 bejelentés érkezett országszerte a rendőrséghez, a bántalmazások 44 áldozata közül 38 volt kiskorú/gyermek (33 leány és 5 fiú), öt felnőtt nő és egy felnőtt férfi. Mind a nemi erőszak, mind a szexuális bántalmazás esetén jóval nagyobbak a számok (akárcsak a családon belüli erőszak esetében), hiszen sok áldozat szégyenében vagy attól való félelmében, hogy úgysem hisznek neki, nemhogy nem jelenti, de senkinek el sem mondja, hogy megerőszakolták.

S az áldozatok ez irányú félelme — sajnos — nem is teljesen alaptalan, ugyanis mint az egyik EU-s felmérésből kiderül, a romániai társadalom van leginkább meggyőződve arról, hogy a szexuális erőszak a legtöbb esetben „jogos”, és az áldozat viselkedésével és/vagy öltözködésével provokálta a támadót. A megkérdezett romániaiak 55%-a vélte úgy: az öltözet, a viselkedés vagy az a tény, hogy az áldozat felment a támadó lakására, netán sétálni indult vele parkba, erdőbe, egyfajta hallgatólagos „beleegyezés” volt a szexuális aktusba (a magyarországiak 47, a bolgárok 43, a franciák 31, a németek 27, míg az észtek és svédek 6 százaléka vélekedett ugyanígy). S hogy mi a helyzet az ittasan, bódult/kábítószeres állapotban történt nemi erőszakkal? A romániai válaszadók 35%-a vélte úgy, hogy ez is a tolerálható vagy épp megbocsátható kategóriába tartozik (függetlenül attól, hogy a támadónak vagy az áldozatnak nem volt teljesen tiszta a tudata), de a magyarok 24, a bolgárok 21 és a csehek 19 százaléka is eme véleményének adott hangot. Érdekes módon ha az áldozat nem tiltakozik nagyon kategorikusan verbálisan, vagy nem fejt ki vehemens fizikai ellenállást, akkor ez is „legitimálja” az erőszakot — legalábbis a romániai válaszadók 22 százaléka szerint.

Kellette magát?

„Bizonyára kellette magát, azért támadták/erőszakolták meg” — ez a mondat nem egyszer elhangzik a vizsgálatot végző hatóság részéről, miközben semmilyen más bűncselekmény esetén nem szokás az áldozat szerepét firtatni. Egy rablás esetén például senkinek nem jut eszébe azt mondani, hogy az áldozat biztosan kellette a táska mélyén a pénztárcáját, vagy a bank a széf mélyén a készpénzt. Az erőszakos bűncselekmények áldozatai egyébként is hibáztatják magukat, de a társadalom megnyugtatja az áldozatot, hogy nem ő a hibás — kivéve a szexuális erőszaknál, mert ilyenkor könnyen jönnek az ítéletek: biztosan rövid szoknya volt rajta, vagy kicsapongó a szexuális élete, holott ennek a világon semmi köze a történethez. A helyzetet ráadásul tovább súlyosbíthatja a rendőrök közömbössége a szexuális erőszak kezelésekor, az áldozatok és családjaik megbélyegzéstől való félelme, valamint a hatóságok vonakodása attól, hogy szembemenjenek a patriarchális kulturális normákkal (igen, ma, a XXI. században Európa közepén, egy elvileg felvilágosult és modern országban). Nem mellékes az sem, hogy amikor otthon/iskolában, felvilágosító alkalmakkor tárgyalják a nemi erőszak kérdéskörét, azt a nemi erőszak kultúráját erősítő módon teszik — arra koncentrálva, „hogyan ne essünk nemi erőszak áldozatául”, és nem arra, „hogyan ne erőszakoljunk meg senkit”.

Szabó Kinga Mária