Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés hagyományos módon a szatmárnémeti Zárda-templom falán elhelyezett Gonzeczky János-emléktáblánál zajlott.

Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete és a Szent István Kör szervezésében az eddigi hagyományoknak megfelelően emlékeztek meg vasárnap a tizenhárom aradi vértanú kivégzéséről. Gnandt Zoltán történelemtanár, a Szent István Kör alelnöke köszöntötte a megemlékezésen megjelenteket. Hársfalvi Ottó, a szatmárnémeti római katolikus székesegyház plébánosa, főesperes rövid beszédében kiemelte, hogy a szabadság nemzetek, vallások fölött áll, a szabadság drága a népek számára, nem lehet pénzen megvenni, sokszor véráldozatok árán kell megszerezni. A szabadságért meg kell küzdeni és azt meg is kell tartani, fogalmazott a főesperes, aki azért imádkozott, hogy örök életet nyerjenek azok, akik életüket adták a szabadságért. Kiss József, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője Lukács evangélista szavaival kezdte beszédét: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Jézus szavai ezek nagypénteken, a megfeszítés pillanatában. Mi, magyarok rendelkezünk egy saját Golgotával, ami nem más, mint Arad. Aradra tekintünk most is, mert úgy érezzük, nem értették meg akkor a magyar népet és a magyar nemzetet, hogy mit akar magának nyelvében, nemzetében, erejében. Százhetven évvel az aradi eseményeket követően ma sem érti Európa, hogy mit akar a magyar nép, mit akar a magyar nemzet, hogyan akarja nem csak a saját, de ennek az egész világnak az életét, a boldogulását alakítani. Legfontosabb fegyverünk az imádság fegyvere — fogalmazott a lelkipásztor.

Turos Lóránd szenátor beszédében kiemelte: az elmúlt száz év során megtapasztalhattuk, mit jelent, amikor az állam nem tiszteli polgárait, mit jelent, amikor a többség nem tiszteli a kisebbségeket és azt is, mit jelent, amikor az állam az országban élő nemzetiségeket nem értéknek, hanem nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti. Mi tiszteljük a többségi nemzetet, az állam intézményeit, de ugyanolyan tiszteletet várunk el. Ma nem fegyverrel, mártírhalállal, hanem kitartó munkával tudjuk a tiszteletet kivívni magunknak. Minket úgy neveltek, hogy kétszer, háromszor olyan jónak kell lennünk mindenben, mint a többségi nemzet tagjai, ahhoz, hogy elismerjék teljesítményünket. És mi eszerint cselekszünk. Elég kissé szétnézni Szatmárnémetiben és Szatmár megyében, és látjuk, hogy az utóbbi három évben mekkorát fejlődtünk (…) Mi így vívjuk ki a tiszteletet — fogalmazott a politikus.

Dr. Sütő Zsolt történelemtanár beszédében rávilágított, hogy a magyar történeti köztudat jobbára csak az 1849. októberi bosszúhadjárat során vértanúhalált szenvedetteket tartja számon, pedig a kivégzések már jóval korábban, 1849 januárjában megkezdődtek. Összesen mintegy 141 személy lett a megtorlás áldozata, köztük a Szatmárnémetihez több szállal kötődő Gonzeczky János tábori lelkész is, aki iskoláit városunkban végezte. Itt szentelték pappá, itt tanított, és Hám János püspök kérésére itt irányította a Zárda-templom építkezési munkálatait. Gonzeczky bűne az volt, hogy az uralkodóért szóló imát egy hazafiasra cserélte, felolvasta a szószéken a debreceni trónfosztó határozatot, s a magyarok győzelméért körmeneteket tartott. 1849. október 8-án hajnali 5 órakor Pesten rajta is végrehajtották a lőpor és golyó általi halálos ítéletet. Festmény, rajz, semminemű hiteles ábrázolás nem maradt fenn róla, de emlékezetében őrzi őt a hálás utókor. 170 évvel a szomorú és kegyetlen események után Gonzeczky János emléktáblájánál hajtunk fejet a szabadságharc mártírjai előtt, akik hittek a szabadság ügyében, s az alkotmányosság, a jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség eszméiért készek voltak életüket adni. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen utat nyitottak Magyarország polgári átalakulása előtt. Békében pihenhetnek, mert nemcsak fent az örök, égi ítélőszék előtt, hanem azóta már itt a földön is igazságot szolgáltattak nekik. A történelem őket igazolta.

A megemlékezésen Pop Vivien, a Szatmárnémeti Református Gimnázium, valamint Liszkai Krisztián, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja szavalt. A megemlékezés koszorúzással ért véget, közreműködött a székesegyház vegyes kara és a Dsida Jenő cserkészcsapat.

Elek György