Az élménypedagógia az oktatás alapja

Dr. Frigy Szabolcs pszichológus, iskolai tanácsadó, egyetemi tanár az élménypedagógia fontosságáról, szerepéről és alkalmazásának lényegéről nyilatkozott lapunknak: arról, miért fontos, hogy a tanulás örömet jelentsen és a gyerek saját tapasztalatai alapján tanuljon.

— Van-e létjogosultságuk az alternatív iskoláknak, mire alapozódik az élményalapú oktatás?

— A huszadik század első felében jelentek meg az alternatív iskolák, amelyeket kifejezetten amiatt hoztak létre, hogy élményalapú oktatást nyújtsanak. Az élményalapú oktatás mindig kritikai hozzáállása volt a tömegoktatásnak. A mai oktatási rendszert bárminek lehet nevezni, csak élményközpontúnak nem. Ismeretet, lexikális tudást átadó iskolák működnek ma, az élményközpontú oktatás lényege a tapasztalatátadás. Az az érdekes, hogy amikor kinyitok egy modern pedagógiai tankönyvet, akkor a modern pedagógia módszereivel találkozom, ugyanis ma már a tanár nem ismeretátadó kell hogy legyen, hanem tanulásszervező. Nem elmondani kell a diáknak, hogy mi a Pitagorasz tétele, hanem megszervezni azt a tanulási környezetet, amelyben ő azt felfedezi. Ma a tanárképzőkön ezt elmondják minden hallgatónak, de amikor a pályakezdő tanár bemegy az iskolába, találkozik egy rendszerrel, amiben ezt nem lehet megvalósítani. Az óvoda egy élménypedagógiai központ: a gyerekek ott játszanak, élményeket kapnak, van tapasztalati tanulás. Az I–IV. osztályokban még vannak ilyen élmények, a továbbiakban már nincsenek. Ma, amikor vannak ilyen külső szervezetek, azok is inkább az iskolák mellett működnek. Vannak élménypedagógiai kalandparkok, ahol az iskola kifizet egy összeget, és az osztály különböző foglalkozásokon vehet részt. Vannak lehetőségek arra, hogy olyan száraz tantárgyakat, mint a matematika, fizika vagy kémia, élményszerűen tanítsák. A mai iskolákban nincs pénz arra, hogy komoly kísérleteket végezzenek. Az állam arra figyel, hogyan lehet egy osztályban harminc gyereket a lehető legkisebb költségvetésből tanítani. Minden országban az állami oktatásnak van egy iránya és amellett több-kevesebb hangsúllyal vannak alternatív iskolák. Ezek az iskolatípusok nagyon keresettek, van egy szülői réteg, amelyik ezt igényli a gyereke számára. Az élménypedagógiában négy fázis kell hogy legyen, amit szem előtt kell tartani. Meg kell szervezni a tanulási folyamatot. Fontos a reflexió, vagyis az, hogy mi marad meg a diákban. Nem elég csak elmenni a múzeumba, el kell mondatni a gyerekkel, mi az, ami megragadta. A pedagógus nem hagyhatja magára élményszerűségében a diákot. Nemcsak átélni kell az élményt, hanem tudatosítani is. Abból, amit láttak, egy használható tudást kell kialakítani, majd azt alkalmazni kell a mindennapokban.

— Sokak szerint jó kezdeményezésnek tűnt az Iskola másként hét bevezetése, a gyakorlat viszont azt igazolja, hogy legtöbbször nem az.

— Az Iskola másként hét — aminek David Colbé volt a megálmodója — meghirdetése jó kezdeményezés volt a szakminisztérium részéről, bár látszott, hogy mint minden új ötlet, gyerekcipőben jár. Az első években minden iskola ugyanazon a héten rendezte meg ezt az alternatív hetet, ilyenkor látszott, hogy tele vannak a múzeumok és más intézmények. Nagyon sokszor hallottam, hogy az Iskola másként héten elmentek pizzázókba, hogy az osztályközösséget erősítsék, de nem éreztek rá az ízére, hogy hogyan lehet ezt a hetet igazán élményszerűvé tenni. Ennek van adminisztratív része is. Ha az osztályfőnök el akar menni az osztályával kirándulni, komoly dossziét kell összeállítson. Régen ez sokkal formálisabb volt, most szigorodtak a szabályok. Ma már az élményszerűséget is túlbürokratizáljuk. Az osztályfőnököt olyan szerepre kényszerítik, ami életidegen tőle. Ez látszik abban, hogy mennyivel kevesebb az osztálykirándulás. Egy Iskola másként hetet megszervezni sokkal nagyobb munka, mint bemenni és hagyományos módon megtartani az órát. Vannak, akik ezt a változatot alkalmazzák, vannak, akik minivakációnak tartják, és be se mennek az iskolába. Vannak viszont olyan iskolák, ahol próbálnak minőségi programokat szervezni. A nagyvilágban vannak olyan iskolák, amelyeknek vannak programszervezőik, akik pályázati pénzeket visznek be, hogy azokatt felhasználva szervezzenek programokat. Vannak tantárgyak, amelyeket jobban lehet iskolán kívül tanítani, mint az osztályban. Társadalmilag kellene fontos legyen az, hogy az iskola élményszerű legyen.

— Nagyon sok olyan gyerek van, aki még a szatmárnémeti múzeumokat sem látta, osztálytársai között pedig vannak olyanok, akik a világ leghíresebb múzeumait is meglátogatták. Hogyan tud a tanár ezekkel a gyerekekkel azonos módon bánni?

— A társadalmi különbségek terén egy osztályon belül is nagyon tágra nyílt az olló. De nem csak a gyerekek közt van különbség. A földrajztanár például beszél térképről, az osztályban pedig vannak olyan gyerekek, akik már húsz országban jártak, és a tanár által elmondottakat látták élőben. Ez egy nagy kihívás a tanár számára, mert tapasztalati hátrányban van. Ha viszont a tanár jó tanulásszervező, akkor ezt a tapasztalatot be tudja hozni, és erre tud építeni. A tanár sohasem szabad úgy fellépjen, hogy ő többet tud, mert rögtön kiderül, hogy nem tud többet. Ma a gyerek olyan kérdéseket tud feltenni a tanárnak, amelyekre az nem tud válaszolni, és fel kell készülni arra, hogy egyre több ilyen kérdést tesznek fel majd a diákok.

— Az utóbbi évek eredményei azt igazolják, hogy az iskola nem igazán teljesíti a feladatát. Mi ennek az oka?

— Az érettségi eredmények nem csak arról szólnak, hogy milyen szinten vannak a tanulók és a tanárok, hanem magának a rendszernek is egy kritikája. A diákok nem motiváltak, unatkoznak az iskolában, sok esetben fölösleges időtöltésnek érzik. Nagy szüksége lenne most a tanügyi rendszernek egy olyan vérfrissítésre, ami nyilván egy sok szempontú dolog, de el kellene érni, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, érezzék azt, hogy ott fontos dolog történik. Ma a diák azt érzi, hogy nem fontos az iskola. Valamit mindenképpen ki kell találni a rendszer újraszervezésére, hogy az iskola visszanyerje a rangját.

Elek György