×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Az első ligában kezd a VSK?

2016.08.10 - 19:25
Megosztás:
Az első ligában kezd a VSK?

A totalbaschet.ro szakoldal szerint a Temesvári Danzio női kosárlabdacsapata nem iratkozott be az első liga következő idényébe, ezért a Szatmárnémeti VSK veheti át a helyét.

A bánsági csapat komoly anyagi gondokkal küzd, nagyobb tartozást is felhalmozott a Román Kosárlabda Szövetség (FRB), illetve játékosai felé, ezért döntött a klub vezetősége a visszalépés mellett. A portál szerint a Bukaresti Rapid és a Szatmárnémeti VSK csapatai között dől majd el, kié lesz a Danzio első ligás helye.

A VSK elnöke, Fógel László szerkesztőségünknek elmondta, nagy esély van rá, hogy a szatmárnémeti kosárlabdázók az új idényben is a nemzeti ligában kezdjék a bajnokságot. Fógel többször is egyeztetett már a szövetség vezetőségével, akik állítólag már a hivatalos okiratokat készítik elő a VSK visszatéréséhez. Ez azt jelenti, hogy a városi sportklub vezetői elfogadják a FRB meghívását, és ha minden a tervek szerint alakul, a szatmári szurkolók ismét első ligás kosárlabdameccsekre járhatnak az új idényben. A klubelnök szerint ezzel teljesen megváltozik a csapat stratégiája, illetve módosul a költségvetése is a szakosztálynak.

A múlt héten ismertetett tervek szerint a sportklub kosárlabda részlege 737 ezer lejes költségvetéssel vágott volna neki az új szezonnak, így azonban az összeg kétszeresére, de legalább 1 200 000 lejre lenne szükség ahhoz, hogy a VSK boldoguljon a nemzeti ligában. Fógel tárgyalásokat folytat majd ez ügyben Kereskényi Gábor polgármesterrel. Ha a VSK valóban az első ligában kezdi az új idényt, játékosokra is szüksége lesz a csapatnak, ugyanis a jelenlegi keretet a második ligára válogatta össze a szakmai stáb, az élvonalban való szereplésre viszont foghíjas a mostani felhozatal.

A gond az Fógel szerint, hogy jelenleg nincsenek mar olyan hazai játékosok, akik aláírnának a VSK-hoz, ugyanis a legjobbak már elkötelezték magukat. Ezért a külföldi játékosok leszerződtetése lehet az egyetlen megoldás. A csapat célkitűzése is ettől függ — mondta az elnök. A bajnokság rajtjának pontos időpontja egyelőre nem ismert, de valószínűleg szeptember végén kezdődne az idény egy román kupameccsel.

Az elmúlt héten megtartott sajtótájékoztatón jelentette be a VSK vezetősége, hogy a kosárlabda szakosztályért Feleki Zsolt felel majd, aki a portugál José Araujot bízta meg az edzői feladattal. A szakember a következő héten érkezik majd Szatmárnémetibe, és minden bizonnyal akkor dől majd el, milyen játékosokat igazol VSK a nemzeti ligára, és milyen célkitűzésekkel vág neki a csapat az új szezonnak.

Botos István