Az eper paradicsoma: Halmi

Teljében az eperszezon és úgy néz ki, nagyon jó évet zárnak a gazdák. Az illatos-aromás gyümölcs termesztése egész éves, kemény munkát követel, de a haszon még mindig a viszonteladóktól függ.

Teljében az eperszezon, s ha csak az időjárás nem fordul ellenük, igen jó évet zárnak majd a halmi epertermesztők. Persze nem csak ők, hiszen az utóbbi években egyre többen próbálkoznak a kora nyári gyümölcs termesztésével Mikolában, Vetésben vagy éppen Egriben is, de az eper „igazi” hazája Ugocsa, fővárosa pedig Halmi. Az itt termett földieper messze földön híres — és ha lassan is, de biztos léptekkel tart a határon túli ismertség felé is —, népszerűségét pedig tovább növeli, hogy a helyi gazdák a mennyiség mellett nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre is, és évről évre újabb fajtákat próbálnak ki, ültetnek. Abban viszont mindannyian egyetértenek — függetlenül attól, hogy 30 áras, 30 vagy épp 100 hektáros az eperföldjük —, hogy a földiepret úgy kell gondozni, mint a gyermeket és szinte a széltől is óvni kell.

Míg a halmi „forduló” előtti parkolóban és környékén kisebb közlekedési káoszt okoznak az eperárusok, addig a fordulótól Csedregig szinte ugyanaz a kép fogadja az arra haladókat az út mindkét oldalán: a zöldellő epersorok fölé derékszögben meghajolva görnyedők szedik az epret — de van, aki térden csúszik vagy épp négykézláb szedi, attól függően, kinek melyik testrésze fáj a legkevésbé a napi tízórás kemény munkától —, s tömött vedrekben hozzák a sorok végén feltornyozott ládákba. A gyümölccsel aztán a felvásárlók/viszonteladók pakolják meg haszonjárműveiket és viszik az ország minden tájára, sőt, külföldre is a halmi epret. Ugyanis ezzel a gyűjtőnévvel illetik, függetlenül attól, hogy a maga a gyümölcs valóban Halmi határában, Túrterebesen vagy épp Dabolcon termett.

A piacokra kerülő romániai földieper több mint 80%-a Halmiból és környékéről származik, ahol 600 hektáron piroslik, s a különböző termesztési technikáknak, valamint a számlatan fajtának köszönhetően az eperszezon mára már másfél-két és fél hónapot is tart. Az eperrel — melyet a helyiek szerint úgy kell gondozni és óvni, mint egy gyermeket — egész évben sok a munka: átlagosan hatszor kell megkapálni, érés előtt meg kell hinteni a földet szalmával, hogy össze ne sározódjék, szedés után pedig le is kaszálják, hogy a növény ne pazarolja az energiáját a szaporítóhajtásokra, három-négyévente pedig újra kell ültetni, az ősszel kitett palánták viszont a következő évben alig teremnek valamicskét. A szabadpiac kényszere jó ideje rávezette a Szatmár megyei epertermesztőket: ha tovább akarják folytatni ezt a hagyományos foglalkozást (s szeretnének valamennyire megélni is belőle), kénytelenek áttérni a modern termesztési módszerekre, át kell térniük olyan eperfajták termesztésére, amelyek lényegesen hamarabb érnek meg és sokkal jobban bírják a tárolást, szállítást. Egyre kevesebben foglalkoznak az őshonos Premial fajtával, amely ugyan ízében, zamatában és illatában utolérhetetlen — ráadásul később érő is —, szállításra viszont már kevésbé alkalmas, mert hamar összetöpped és levet ereszt, helyét szinte teljesen átvették a kora- és középérő fajták, az egyre népszerűbbnek számító Joly, a Clery, Regina, Darselect.

Ám ha minden a „tervek szerint” halad, késői fagy vagy jégeső tönkre nem teszi a termést, még akkor sem biztos, hogy az epertermesztés anyagi befektetése megtérül — a termelők zöme ugyanis ki van szolgáltatva a viszonteladóknak. S bár vannak olyan gazdák, akik már hosszú évek óta „íratlan” szerződésben állnak egy-egy felvásárlóval, viszonteladóval, aki „tisztességes árat” fizet a gyümölcsért, általánosságban sajnos nem ez a jellemző. Csúcsszezonban naponta érkeznek a felvásárlók, egyesek a földeken várják, hogy a gazdák és napszámosok leszedjék a földiepret, mások a központban álldogálnak a furgonok körül, amelyekbe akár 3,5 tonna epret is beraknak. A legtöbb viszonteladó a moldvai megyékből érkezik, nekik több mint 1000 kilométeres út megtétele is megéri. Ezen a hétvégén átlagosan 3,5–4 lejt fizettek a gazdáknak egy kiló eperért, de az ár napról napra változik, azaz csökken s a szezon vége felé, amikor a nagy melegben nemcsak érik, de gyorsan is romlik a gyümölcs — kihasználva a termesztők kényszerhelyzetét, ilyenkor 1 vagy 1,5 lejnél nem adnak többet kilójáért.

Szabó Kinga Mária