×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
16 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Az eredményeket kell támogatni

2012.06.04 - 14:44
Megosztás:
Az eredményeket kell támogatni

Csehi Árpád Szabolcs avatta fel az összefogás új eredményét Tamásváralján: új ravatalozót építettek a falunak.

 

Az esemény hálaadó Istentisztelettel vette kezdetét, ahol Nt.Kovács Sándor esperes hírdetett igét, aki arra kérte a jelenlévőket, szívükben vigyék haza mindazt, amire a legnagyobb szükség van a mai világban: a hitet, a reményt, a szeretetet, a tiszteletet és az emlékezést. Simon Attila tamásváraljai lelkész az átadáson elmondta: a ravatalozó a Szatmár Megyei Tanács és Csehi Árpád Szabolcs elnök támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Ezáltal méltó módon kísérhetjük el a megboldogult testvéreinket a minden élők örök útjára - tette hozzá.

 

A létesítmény megépítésével a 380 lelket számláló gyülekezetnek egy régi terve vált valóra, amit két évvel ezelőtt még a helyiek sem hittek el, hogy megvalósulhat - mondta Csehi Árpád az átadáson. Hangsúlyozta: az egyház és az önkormányzat összefogásának köszönhetően méltó helyet tudtak felépíteni a végtisztesség megadásához.

 

Grigoraş Ioan Batarcs polgármestere köszönetét fejezte ki Csehi Árpádnak a községért kifejtett munkájáért és elmondta, hogy támogatni fogja az elnököt a június 10-i megmérettetésen, hiszen őt tartja a legalkalmasabb megyei elnöknek. Továbbá elmondta egy erős összefogásnak az eredménye ez a ravatalozó, mely nemzetiségre való tekintet nélkül, egy közös munkának az eredménye - fejtette ki a polgármester.