Az eső sem szegte kedvüket
Utoljára módositva: 2018-12-06 09:36:27

A borús, esős időjárás sem riasztotta el a szatmárnémeti 16-os lakónegyedben lévő Voinicelul Óvoda apróságait és szüleiket attól, hogy részt vegyenek kedden délután az immár ötödik alkalommal megrendezett, hagyományos ünnepi kirakodóvásáron. Kitűnő hangulat, kellemes zene és finom, illatos forró tea várta az érkezőket, akik számtalan foglalkozáson is részt vehettek.

„Tanintézményünkben már hagyomány, hogy minden télen megrendezzük a játékos foglalkozásokkal egybekötött kirakodóvásárt. A 14 óvodai csoport közel 350 gyermeke és a szüleik is nagyon várták már ezt az alkalmat, amely remek lehetőség arra, hogy közösen szórakozzunk, feltöltődjünk kicsit, együtt figyeljünk a gyerekekre” — mesélte lapunknak Mariana Toth, az óvoda vezetője. Az óvónőkkel, dadákkal és természetesen a szülői bizottság tagjaival sok meglepetést találtak ki a kicsiknek, akiknek a kedvét az eső sem szegte.

A kirakodóvásáron szebbnél szebb, kézzel készült, az óvónők és gyerekek által készített ünnepi díszeket, adventi koszorúkat, gömböket kínáltak, amelyeket a vásár végeztével az óvoda három épületében is kiállítottak, de volt akadálypálya és vidám, szórakoztató játékok, de tombolát is rendeztek, amelynek keretében minden gyerkőcnek jutott egy-egy szép játék, s a szülői bizottságnak köszönhetően egy pattogatottkukorica-készítő automatát is beszerzett az óvoda, így nem csak az ünnepváró kirakodóvásáron, hanem mostantól minden hasonló közös rendezvényen ízletes popcornt ropogtathatnak majd a gyerekek.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 15.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...