×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Az iskola szellemiségét, értékrendjét ismertették

2014.04.12 - 09:41
Megosztás:
Az iskola szellemiségét, értékrendjét ismertették

A nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban is megnyíltak az intézmény kapui a pénteki Nyílt Napon, hogy a nyolcadikosokkal megismertessék az iskola értékrendjét.

 

Mit kaphat az a diák, aki a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban tanul? — erre a kérdésre igyekeztek választ adni az Iskola másként hete alatt szervezett programokkal is. Kocsis Alíz, az intézmény igazgatónője elmondta, szerették volna ezt a hetet hasznosan eltölteni s a programsorozatot lezáró pénteki Nyílt Napot pedig arra felhasználni, hogy minél vonzóbbá tegyék tanintézményüket azon diákok számára, akik náluk szeretnék folytatni tanulmányaikat. A hét elején a végzősök ellátogattak Nagyváradra, ahol a Partiumi Keresztény Egyetem Nyílt Napjának programjain vettek részt. Kedden egy másik iskolai csoport Erdődhegyre látogatott, ahol a cserkészekkel kiegészült csapat lelki gyakorlaton vett részt.

Szerdán Karrier-börzét szerveztek, melynek több fontos célja is volt. Egyrészt szerették volna megmutatni, hogy milyen területeken értek el sikereket az iskola korábbi tanulói. Másrészt azt is be akarták bizonyítani a diákoknak, hogy itthon is lehet boldogulni. A tanulók közül többen is külföldön szeretnének elhelyezkedni, leginkább Németország és Anglia szerepel a letelepedési terveik között. Az itthon maradást segítő börze keretében Hágó Áron gyógyszerészt, Kaizer Noémi, Hágó Zsuzsanna vegyészmérnököket, Sróth Nóra orvost, Bulgăreanu Patriciu földmérőt, Gurzău Viorel jogászt, Varga Melinda kozmetikust, Csiki Csaba informatikust, Szénási Roland vendéglátóipari szakembert és Tempfli Andrea pénzügyi tanácsadót látták vendégül. A diákok érdeklődők voltak, s a kiscsoportos beszélgetések során bátran kérdeztek a meghívottaktól.

A pénteki Nyílt Napon a végzős nyolcadikosokat látták vendégül. Kisfilmet láthattak az iskoláról, melyet Kocsis Alíz mutatott be, kiegészítve az intézményük szellemiségének, lelkiségének, értékrendjének a bemutatásával. Az igazgatónő elmondta, többen jelezték, hogy ebben az intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat ősztől. A tervek szerint szeptemberben három kilencedik osztály indul.

Tőtős Tímea