×
2024. 05 09.
Csütörtök
Gergely
14 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Sport

Az Oli is adott kilencet a Șoimiinak

2016.08.27 - 14:05
Megosztás:
Az Oli is adott kilencet a Șoimiinak

Hiába a tulajdonosváltás és a rutinos játékosokkal való erősítés a Șoimii-nál, a pankotai csapat két nap alatt még nem ért össze, így újabb kínos vereségbe futottak bele: a szombati bajnoki mérkőzésen az Olimpia verte simán az Arad megyei alakulatot.

Nem kímélte a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata sem a másodosztályos csoporttárs Pankotai Șoimii-t, Bogdan Andone vezetőedző legénysége ugyanis kilenc góllal járult hozzá, hogy az Arad megyei alakulat vélhetően világcsúcsot állítson be: a Șoimii négy másodosztályos bajnokin már 50 gólt kapott és egyet sem rúgott. Pedig a „sólymok” vélhetően abban bizakodtak, hogy a 4. forduló mérkőzésén sikerült jelentősen csökkenteni a gólok számát. Míg az első három bajnoki többnyire gyerekekkel álltak ki, az Olimpia ellen viszont már rutinos labdarúgók is magukra öltötték a Șoimii mezét, miután múlt héten olasz befektető vette meg a klubot, a kispadra pedig argentin szakvezetőt ültetett. De két nap alatt nem lehetett csodát tenni, így a Pankota ismét belefutott egy zakóba, a szerencsés pontgyűjtő és gólkülönbség-javító alakulat pedig az Olimpia volt.

„Az szerettem volna, hogy ez a meccs egy jó edzés legyen, mivel arra számítottam, hogy egy jó felnőttcsapattal állunk ki” — mondta a 9–0-ra megnyert találkozó után az olimpia szakvezetője, Andone, aki hozzátette, „ha tíz cserére lett volna jogom, mindent kihasználtam volna”.

A találkozót illetően el kell mondani, hogy a szünetben már fél tucat gólnál tartott az Olimpia. Öngóllal kezdődött a „fesztivál”, a Horváth védése után ugyanis Copilescuról pattant a labda a hálóba (0–1). Három perccel később Vasile Pop növelte az előnyt, miután a bíró 11-es ítélt a Faurral szembeni szabálytalankodás miatt (0–2). A 21. percben Muntean lövése után még a kapufáról pattant vissza, a következő akciónál viszont már 3–0 volt az Olimpia javára: Pană 22 méterről védhetetlenül lőtt szabadrúgásból Horváth kapujába. Copilescu kijavíthatta volna hibáját, de fejese után a laszti Anca-Trip kapuja felett hagyta el a pályát. Válaszként Faur veszélyeztetett túloldalt. A 31. percben ismét az Olimpia csatára került főszerepbe, miután lecsapott egy gyengén hazagurított labdára és négyre növelte a szatmári fórt (0–4). Egy ilyen csapattal szemben elemében volt Faur, hiszen két perccel később egy kontrából adott gólpasszt Munteannak (0–5), majd utóbbi a szünet előtt Popot szolgálta ki egy remek íveléssel, az avasújfalui származású támadó középpályás pedig fejesből is betalált (0–6).

A szünetben Andone kihasználta az összes cserelehetőségét, a felálló Villand pedig azonnal villantott: kapura tartó lövése előbb kevéssel tévesztett célt, majd Horváth reflexére volt szükség ahhoz, hogy a Șoimii egy ideig még tartsa a hat gólos hátrányt. A 66. percben viszont tehetetlen volt a „sólymok” kapusa, hiszen az Oli újabb 11-eshez jutott, ezúttal is Vasi Pop értékesítette a büntetőt (0–7).

A hajrában Pană ismét betalált (0–8), majd Vasi Pop (képünkön sárga mezben) vélhetően pályafutásában először rúgott négyet egy tétmeccsen (0–9). Takács adhatta volna meg a kegyelemdöfést, de ajtó-ablak helyzetből a kapu fölé rúgott, így maradt a kilenc gólos szatmári siker.

„Nagyjából elégedett vagyok a legénységem teljesítményével, habár volt 2–3 játékos, aki nem azt teszi, amit kérek tőle. Ezen a mérkőzésen tisztább képet kaptam arról, hogy kik azok a játékosok, akikre számíthatok a jövőben is. Egy nehéz heten vagyunk túl, hiszen többnyire erőnléti edzéseket végeztünk, és ez észrevehető volt a meccs ritmusán is” — értékelt Andone.

Az Olimpia a táblázat 7. helyén áll és szombaton hazai pályán játszik, a 16. Nagyváradi Luceafărul lesz a vendég.

Liga 2, 4. forduló

Pankotai Șoimii – Szatmárnémeti FC Olimpia 0–9 (0–6).

Gólszerzők: Copilescu (11. perc – öngól), V. Pop (14., 37., 66., 78.– az elsőt és a harmadikat 11-esből), Pană (23., 76.), Faur (31.), Muntean (33.).

Olimpia: Anca-Trip – Ciul, Onicaș (Rus, 46. perc), Heil, Iuhas, Krausz, Villand, Pană, V. Pop, Muntean (Erdei, 46.), Faur (Takács, 46.).

További eredmények

Academica Clinceni – Chindia Târgovişte 0–2

Nagyváradi Luceafărul – Bukaresti Juventus 0–1

CS Mioveni – Tatrangi Unirea 1–0

Resicabányai Metalul – Aradi UTA Bătrâna Doamnă 0–1

Foresta Suceava – CS Baloteşti 4–1

CS Afumati – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1

Dacia Unirea Brăila – Temesvári ASU Poli 4–1

Brassói FC – Dunarea Călăraşi 3–0.

Hétfő: 18 óra: CSM Râmnicu Vâlcea – ACS Berceni (Digi Sport).

1

Chindia

4

4

0

0

8–3

12

2

UTA B. D.

4

3

1

0

8–2

10

3

Brassó

4

3

1

0

8–3

10

4

Juventus

4

3

0

1

23–2

9

5

Dacia

4

3

0

1

8–5

9

6

Afumaţi

4

2

1

1

20–4

7

7

OLIMPIA

4

2

1

1

15–2

7

8

Sepsi

4

2

1

1

11–4

7

9

Mioveni

4

2

1

1

3–4

7

10

Clinceni

4

2

0

2

8–6

6

11

Tatrang

4

2

0

2

6–4

6

12

Foresta

4

2

0

2

8–9

6

13

Călăraşi

4

1

1

2

5–5

4

14

Baloteşti

4

1

1

2

6–7

4

15

Vâlcea

3

0

3

0

3–3

3

16

Luceafărul

4

1

0

3

2–4

3

17

ASU Poli

4

0

1

3

6–11

1

18

Berceni

3

0

0

3

1–9

0

19

Resica

4

0

0

4

0–12

0

20

Pankota

4

0

0

4

0–50

0