Az öngyilkosok többsége férfi
Utoljára módositva: 2014-07-24 20:38:56

Szatmár megyében az elmúlt évben 61 öngyilkosság történt, 54-en akasztással vetettek véget életüknek, derül ki a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet beszámolójából.

Szatmár megyében az országos átlag alatti létszámmal működik az igazságügyi orvosszakértői szolgálat

A Bukarestben működő Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet nemrég közzétette a 2013-as évre vonatkozó beszámolóját. Ebből kiderül, hogy az országos törvényszéki orvostani hálózatot 53 egység alkotja, s százezer lakosra 1,1 igazságügyi orvosszakértő jut, mely jelentősen elmarad az európai átlagtól. Ez az alkalmazotti létszám nehezen tudja biztosítani a megfelelő szolgáltatást. Szatmár megyében az országos átlag alatti létszámmal működik az igazságügyi orvosszakértői szolgálat, ugyanis százezer lakosra 0,8 szakember jut. A Szatmári Igazságügyi Orvosszakértői Szolgálat keretében tizenhárman dolgoznak, közöttük mindössze három igazságügyi orvosszakértő van, a többiek egyéb végzettséggel rendelkező munkatársak. 2013-ban megyénkben 325 boncolást végeztek az orvosszakértők, ebből 143 nem természetes haláleset volt. A boncolások közül 244-et végeztek a szolgálat székhelyén, míg 81-et terepen. Az elmúlt évben megyénkben 8 gyilkosság, 1 gyerekgyilkosság, 25 halálos közlekedési és 2 vonatbaleset volt, 74 egyéb körülmények között bekövetkezett elhalálozás történt, ugyanakkor 61-en vetettek önként véget életüknek. Az öngyilkossági módszerek között a leggyakoribb az akasztás volt (54), 4-en megmérgezték magukat, egy esetben halálosan megszúrta önmagát az áldozat, míg két személy egyéb módszert választott. Szatmár megyében a férfiak gyakrabban folyamodnak ehhez a módszerhez, az arány 7,71 a 10-hez. Igazságügyi orvosszakértői vélemény 789 bántalmazási, 12 szexuális bántalmazási ügyben, 265 közlekedési balesetet követően készült. Alkoholszint-megállapító vizsgálatot a rendőrség kérésére 884 esetben, míg magánszemély kérésére egy esetben, halottak esetében pedig 278-szor végeztek el. Drogvizsgálatot szintén végeztek a szakértők, három holttesten és hét személyen. Az igazságügyi orvosszekértői szolgálat munkatársai az elmúlt év során négy esetben kellett megállapítsák a fogantatás pontos idejét, míg 44 esetben a vizsgált alany pontos életkorát megállapító vizsgálatot kellett hogy elvégezzenek. A Szatmári Igazságügyi Orvosszakértői Szolgálat azon kívül, hogy minimális alkalmazotti létszámmal működik, a székhelyük sem a legmegfelelőbb. A Szatmár Megyei Tanács idei évi tervei között azonban szerepel az Ady Endre utca 34/A szám alatti ingatlan felújítása, melyben a kórbonctani intézet működni fog.

Sógor Beáta

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 16:55
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 19.
Engedjen ösztönös megérzéseinek és ne gondolkodjon a lehetséges következményeken! Különösen azokra igaz ez, akik partnert keresnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...