Az öngyilkosságba kergető „játék”

„Árts másoknak, mielőtt magaddal is végeznél” — lényegében erről szól a szülőket, szakértőket és a hatóságokat is éberségre késztető, a fiatalokat öngyilkosságra buzdító internetes „játék”. A Kék Bálna-jelenség sajnos Romániába is begyűrűzött.

Szörnyű esemény rázta meg a gércei közösséget: egy 14 éves kiskamasz, G. Alex önkezével vetett véget életének, a házuk padlásán akasztotta fel magát. Az önmagában is nagy tragédiát csak tovább súlyosbította, hogy az élettelen testet az édesapa találta meg hétfőn reggel, miután tűvé tették az egész házat a gyermeket keresve. Az eset egyformán sokkolta a családot, a fiú osztály- és diáktársait, tanárait, az egész települést, mindannyian értetlenül állva és téve fel hangosan vagy magukban a kérdést: miért? Alexet csendes, kissé visszahúzódó gyermeknek ismerték, aki nagyon sokat segített szüleinek és nagyszüleinek is a ház körüli, gazdasági munkákban, s bár nem tartozott az éltanulók csoportjába, iskolai eredményei messze nem voltak annyira gyengék, hogy esetleg ezek feletti elkeseredésében szánta volna rá magát az érthetetlen tettre — sőt, nyolcadikos lévén tervezte is a jövőt: szakmát akart tanulni és aztán külföldre menni dolgozni, mint nagyobb testvére. Vasárnap még vidáman játszott unokahúgaival, majd átment a szomszéd településen élő nagyszüleihez — hazaérkező szülei nem találták otthon, de azt hitték, a nagyszülőknél éjszakázik, mint máskor is, ám amikor Alex reggel sem jelentkezett, aggódva kezdték keresni… Bár a rendőrség véleménye szerint szinte teljesen valószínűtlen, egyes hírportálok azonnal összefüggésbe hozták Alex tettét a Kék Bálna nevű internetes gyilkos „játékkal” — viszont a hatóság eddig semmiféle nyomát nem találta annak, hogy a fiú akár egyet is teljesített volna a „játék” 50 napja alatt kiszabott „feladatokból” (például lopás, horrorfilmnézés, zsilettel önvagdosás).

Viszont sajnos alapos a gyanúja annak, hogy a „játék” áldozatává vált az a 11 éves Dâmboviţa megyei gyermek, aki tegnap lett öngyilkos, és még mindig tart a nyomozás abban az ügyben, amikor majdnem megfulladt öt, 12–13 éves jászvásári kisdiák, akik azt a feladatot kapták, hogy tartsák vissza a lélegzetüket, ameddig csak bírják, kezüket pedig a mellükön kellett összekulcsolva tartaniuk, amolyan halotti pózban.

De mi is az a Kék Bálna „játék”?

Bár egyesek szerint a médiának minimálisnál is kevesebbet kellene foglalkoznia vele, mert a negatív reklám is reklám, s csak még inkább felkelti a kiskamaszok, serdülők érdeklődését, a hatóság (rendőrség, gyermekvédelem stb.) és a pszichiáter s pszichológus szakemberek határozott véleménye szerint azonban igenis beszélni kell a jelenségről, fel kell rá hívni elsősorban a szülők figyelmét (akiknek az egyéb veszélyforrások miatt is ajánlatos lenne tudniuk, milyen virtuális barátokkal rendelkezik csemetéjük, és miről szoktak chatelni), de a tanárokét, pedagógusokét is. A gyilkos „játékot” 2013-ban indította útjára kiötlője, a Moszkva közelében élő Filipp Bugyejkin — akit tavaly novemberben letartóztattak ugyan legalább 15 fiatal halálba kényszerítésének vádjával, akiket internetes oldalán vett rá az öngyilkosságra, de az eszement „játék” továbbra is kering a világhálón. A „játék” ötven szintből áll, és a résztvevőnek a „kalauztól”, „mentortól” kapott, legképtelenebb követeléseket tartalmazó utasításoknak kell eleget tennie ötven nap alatt. Ha a játékos valóban hajlamos eleget tenni mindezeknek, akkor a nyílt csoport gazdájától meghívást kap egy zárt csoportba, ahol a „mentor” kezdetben csak kisebb feladatokat kér tőle, például azt, hogy lopjon el valamit egy boltból, másszon fel magas épületek tetejére, szigetelődjön el családjától, társaitól, keljen fel az éjszaka kellős közepén, nézzen meg horrorfilmeket… Később a feladatok egyre nehezebbekké válnak, utasítják a játékost, tetováltasson, esetleg zsilettpengével rajzoljon kék bálnát vagy más ábrákat a karjára, vágja le egyik ujját, végezzen öncsonkítást. Mindeközben a „mentor” igyekszik minél inkább megismerni áldozatát, kitapogatja gyengéit, szenvedélyeit, de legfőképp félelmeit. A feladatok teljesítése közben a játékos nem csalhat, az elvégzett tetteket ugyanis videofelvétellel kell bizonyítania — közben pedig „mentora” folyamatosan figyelmezteti, hogy feladatairól senkinek se szóljon.

A feladatok elvégzése elvileg nem kötelező, hiszen a játékost senki sem kényszerítheti rá minderre, ám sok választása nem marad: aki ugyanis meghátrálna, azt a „mentor” megfenyegeti, hogy rosszat tesz, bántalmazza majd családtagjait, esetleg meg is öli őket. A szinte „agymosás” alatt álló, horrorfilmek nézésére kötelezett, a „mentor” teljes hatása alá került hiszékeny fiatal pedig mindezt valóságként fogadja el — és nem csak a 12–14 éves fiatal. Egy majd' húszéves Brassó megyei lány is csatlakozott a „játékhoz”, mikor azonban a mobiltelefonjára érkezett egy térkép a pontos tartózkodási helyével, illetve egy utasítás arra, hogy keresse fel a városnak a térképen megjelölt egyik utcáját, ahol „biztonságban lehet”, már nagyon megrémült, kikapcsolta a mobilt, és azonnal értesítette a hatóságokat. Ő — szerencséjére — megijedt, amikor nagyon is valóságossá vált az addig virtuálisnak vélt dolog.

A „mentor” által kiagyalt feladatok elvégzését felvétellel bizonyítani tudó játékos léphet csak a következő szintre, az ötvenedik, végső szakaszban pedig a „mentor” a játékos öngyilkosságát követeli — mert „a játékot csakis így nyerheti meg”. Az esetleg visszarettenő fiatallal vezetője közli: ha nem teszi meg, akkor majd ő végez vele (és családjával is). Azaz a játékosnak végső soron csak két „lehetősége” marad: vagy öngyilkos lesz, vagy a mentor végez vele. Pontosabban erről van meggyőződve a már a játékba való bejelentkezésekor eleve magányosabb, boldogtalanabb, esetleg depresszióra, öngyilkosságra hajlamos, önmagát vesztesnek, kirekesztettnek érző kiskamasz, fiatal, akiben ezeket az érzéseket az ötvennapos agymosás — szinte pszichikai terror — során a „mentor” a maximumig erősíti, folyamatosan az élet értelmetlenségével szembesítve.

Szabó Kinga Mária