Az önrendelkezés mint logó (II.)

Ádám és Éva óta folyton önrendelkezésre vágyik az ember, de minél jobban akarja, minél jobban küzd érte, annál nehezebben válik elérhetővé számára. Egy ideje — igazán nem tudni, milyen céllal, okból vagy érdekből — egyre több hozzáértő vagy hozzá nem értő politikus, közéleti személyiség vagy magánszemély igyekszik megfogalmazni, hogy valójában mit kell érteni a házasság és a család szavak alatt, együtt vagy külön-külön.

Mindenki azt hiszi, az ő megfogalmazása a legtökéletesebb, amit mindenkinek el kell fogadnia. Így aztán jönnek a nagy bölcsességek, a nagy okoskodások, aminek nem lehet a végére érni. Vannak, akik mindezek okát abban látják, hogy a fiatalok egyre később köteleződnek el, és sokan — különböző okokból — egyáltalán nem is kötnek házasságot. Az okok között lehet említeni a vallásosság háttérbe szorulását, a hosszabb ideig tartó tanulást és nem utolsósorban az önrendelkezéshez vezető út keresését, ami egy új társadalmi értékrend kialakulásához vezet. Ugyancsak meghatározó ok, hogy a fiatalok számára gyakran negatív minta a szülők rossz házassága vagy válása. Ezeknek a fiataloknak hiányosak a kapcsolatteremtési és konfliktuskezelési készségeik, illetve bizonytalanok önmagukban. Az önrendelkezéshez való ragaszkodás látszólag szabadságot ad, de egyfajta bezártsághoz vagy kizártsághoz is vezet. Aki nem függ senkitől, az támogatásra sem számíthat, nem szocializálódik, mindent kívülről lát, és képtelen az alkalmazkodásra. Sokan azt hiszik, hogy csak a felnőttkorig fejlődik az ember, utána már nem változik, holott ez nem így van. Meghatározó az a minta, amit egy gyerek, egy fiatal otthonról visz, de amikor teljesen önállóvá válik, külső — jó vagy rossz — hatások befolyásolják a fejlődését. A személyiségformálásban a legnagyobb szerepet az intimitás játssza. Eltérő változást eredményez az állandó kapcsolat vagy az alkalmi együttlétek. Ezeket figyelembe véve kellene meghatározni a család és a házasság fogalmát, és nem csupán az anyagi előnyöket figyelembe venni. A házasságon és a családon belüli önrendelkezésnek számtalan módja van, ezek közül nem lehet kiválasztani azt a „legjobbat”, amelyik mindenki számára a legjobb, de meg lehet mutatni, hogy melyik változatnak milyen következményei vannak, meg lehet tanítani, hogy kinek melyiket érdemes választania.

Ma már nemcsak az egyének, hanem a közösségek is olyan hatások, olyan befolyások alatt állnak, amiket nem könnyű kivédeni, ha tudjuk is, hogy nem jók, nem könnyű ellenállni nekik. Kocsis Istvánt idézve: „Ki farkas nem akar lenni farkasok között, de a bárány szerepét vállalni nem akarja, mit tehet az? Hozzákezd saját várának a felépítéséhez.” A kérdés csak az, ki az, aki rendelkezik azzal az elszántsággal, azzal a bölcsességgel, azzal a lelki tisztasággal, aki bevállalja azt, hogy felépíti a saját várát; ki az, aki tud még hinni „az én házam, az én váram” gondolatban, hogy a ház, a vár falain belül dőljön el, mit jelent a házasság és a család.

Elek György