Az ősökre emlékeztek Újvárosban
Utoljára módositva: 2012-08-13 10:20:57

Újváros község napján az összetartozás, az összefogásra hívták fel a figyelmet az ünnepi szónokok. A polgármester szerint elérkezett a megnyugvás, a megbékélés és az újrakezdés ideje.

 

A résztvevők megkoszorúzták a községközpontban lévő hősök emlékművét

Isten igéjének hirdetésével és megemlékezéssel vette kezdetét vasárnap Újváros község napja. Gellén Sándor református lelkész igehirdetésében az összetartozás fontosságára hívta fel a figyelmet. Szükség van az összetartozásra, az összefogásra a családokban és a nagyobb közösségekben. Ma már az emberek nagyon eltávolodnak egymástól, ami magányossághoz vezet. Ne várjuk azt, hogy mások közeledjenek hozzánk, mi közeledjünk másokhoz, amíg meg lehet menteni a kapcsolatokat — figyelmeztetett az igehirdető. A lelkipásztor örömmel jelentette be, hogy a templom tornyának felújításakor, az elmúlt héten megtalálták azt a két emlékiratot, amit 1934–ben és 1950–ben írtak az egyház akkori vezetői az utókor számára. Ezeket az emlékiratokat az egyházközség lelkészi hivatalában bárki megtekintheti és elolvashatja. Istentisztelet után a hívek a községközpontban elhelyezett hősök emlékművéhez vonultak, hogy azt megkoszorúzva emlékezzenek azokra, akik a világháborúkban haltak hősi halált.

Ludróczki Sándor polgármester és Rákos Gyula alpolgármester koszorúz

A lelkipásztor Pál apostolt idézte: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmeztetvén az ő életök végére, kövessétek hitöket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. (Zsidókhoz írt levél 13:7,8). Az 1270–ben létrejött település a történelem folyamán sokszor volt kitéve ellenségeknek. 1717–ben, a tatárjárás végén a település lakosságának nagy része elpusztult, de a történelem ura, akinek kezében vagyunk, mindig lehetőséget adott a település lakói számára a megmaradásra — emlékeztetett a lelkipásztor. Tegnap nem csak a háborús hősökre emlékeztek, hanem mindazokra, akik tettek valamit Avasújvárosért. Akkor kérdezhetjük meg, hogy mit adott számunkra a szülőföld, ha megmondjuk, mit tettünk mi érte — hangsúlyozta a lelkipásztor. Az avasújvárosiak kaptak hitet, bátorságot és erőt a kitartáshoz, melyek megteremték a maguk gyümölcseit.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Ludróczki Sándor polgármester kiemelte: „Remélem sokan tekintik úgy a községnapot, mint a megnyugvás, a megbékélés és az újrakezdés idejét. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek. Sokunknak itt van az otthonunk, együtt élünk és összetartozunk. Különbözőek vagyunk, de van bennünk egy közös pont, hogy ebből a községből származunk. Most emlékezünk a múltra, az ősökre, akik ezt a községet megalapították. Akik a legnehezebb időkben is itt maradtak és otthont teremtettek. Ezer esztendő öröksége értékes hagyaték. Találjuk meg otthonunkat ebben a községben, ez a rendezvény pedig legyen ennek a közös otthonnak az ünnepi asztala, amelyet mindannyian körül vehetünk.

 

Szórakoztató műsor

 

Délután a helyi óvodások és a magyar néptáncosok műsora szórakoztatta a résztvevőket. Mulatós pop népzenét játszott a Sonor együttes, a gyerekekkel játszott és nekik énekelt Dancs Annamari, koncertezett a Mc Hawer és a Groovehouse. A községnap tűzijátékkel és szabadtéri diszkóval ért véget.

 Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...