×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Az összmagyarság egyik legnagyobb ünnepe

2013.07.13 - 12:13
Megosztás:
Az összmagyarság egyik legnagyobb ünnepe

A XXII. Véndiáktalálkozó tegnapi programjában rendhagyó osztályfőnöki óra, komolyzenei koncert, koszorúzás, iskolalátogatás, valamint versmondók és amatőr színjátszó csoportok találkozója szerepelt, de több kerek évfordulós érettségi találkozót is tartottak.

 

Július 12-én délelőtt már a Református Gimnázium és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán gyülekeztek azok az osztályok, amelyek a véndiáktalálkozó alkalmából tartják érettségi találkozójukat. 11 órától kezdődött a Református Gimnázium dísztermében a rendhagyó osztályfőnöki óra, amit Gönczy Gábor, a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség elnöke nyitott meg. Kiemelte, hogy mindig nagy öröm újból látni az ismerős arcokat. Az elmúlt egy év alatt három halottja is volt a véndiákszövetségnek — Szabó Magda, Szabó Teréz és dr. Pánczél Zoltán —, akik emléke előtt egy perc néma csenddel adóztak a jelenlévők. Dr. Pánczél Zoltán emlékére egy emlékdíjat alapítottak, amit ma fognak átadni első alkalommal. A véndiáktatálkozó idei programját a szervezők úgy állították össze, hogy mindenki találjon benne valamilyen érdekességet.

Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója arról beszélt, hogy huszonkét évvel ezelőtt, amikor Ligeti L. Zoltán megálmodta a véndiáktalálkozót, még ő maga sem gondolt arra, hogy ez a rendezvény egyre népszerűbb lesz, és az összmagyarság egyik legnagyobb ünnepévé növi ki magát. Ezen a rendezvényen egyre többen vesznek részt, hogy néhány órára kiszálljanak az örökké forgó mókuskerékből, önmagukba nézzenek, visszagondoljanak ifjúkorukra, azokra az élményekre, amelyek meghatározó jelentőségűek voltak későbbi életükre is. Az emlékeket idézve szóba kerülnek azoknak a tanároknak a nevei is, akik magyarságra, hitre, hagyományőrzésre és közösségi életre nevelték tanítványaikat. Az itt elhangzó beszélgetések erőt adnak a hétköznapok folytatásához.

Bura László az osztályfőnökök nevében köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy egy olyan fogyasztói társadalomban élünk, ahol a televízió uralkodik, melynek bűvészei igyekeznek sok mindent eladni, gyakran negatív irányba terelni figyelmünket és érdeklődésünket.

A ballagó véndiákok nevében Fazekas Lóránd beszélt, akinek hatvanéves érettségi találkozója volt az idén. Visszaidézte azokat az emlékeit, amikor az iskolába került, elmesélte hogyan lett tanár, és hogyan jutott el a mai napig. Végül Kruzlics János, aki hetvennégy évvel ezelőtt lépte át először az iskola küszöbét, egy verset mondott el.

A délutáni és esti programok közül megemlíthetjük Fátyol Rudolf és Duffek Mihály Mozart-koncertjét, az In memoriam tábla előtti koszorúzást. Ezt követően Bálint Zsuzsa, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatóhelyettese körbekalauzolta a véndiákokat és vendégeket a főgimnázium új épületében. Az első nap A vers örök című irodalmi műsorral ért véget.

 

 

Elek György