×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Az RMDSZ nem akar a figyelmetlen politikusok hibájába esni

2014.11.28 - 17:30
Megosztás:
Az RMDSZ nem akar a figyelmetlen politikusok hibájába esni

Az elnökválasztáson az RMDSZ választói azt is üzenték, hogy jelenleg nem tartják elengedhetetlennek a párt kormányzati szerepvállalását, és újfajta politizálást várnak el tőle – véli Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Nem Klaus Iohannisszal, a romániai államfőválasztás győztesével függ össze, hogy az ellenfele, Victor Ponta által vezetett kormányból kilép az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) — mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a párt elnöke, Kelemen Hunor. Szerinte a döntés oka mindenekelőtt az, hogy nem eshetnek bele abba, a politikusok által gyakorta elkövetett hibába, hogy nem hallgatják meg a választók szavát. Kelemen Hunor ezt annak kapcsán hangsúlyozta, hogy a novemberi elnökválasztás második fordulójában a magyarok által nagy számban lakott megyékben Klaus Iohannis jóval több szavazatot kapott, mint az RMDSZ által is alkotott kormánykoalíció vezetője, Victor Ponta. Az államfőválasztás első körében jelöltként indult RMDSZ-elnök szerint az is lényeges, hogy a második fordulóban olyan szavazók is megmozdultak, akiket sem ő, sem a másik magyar államfőjelölt, az EMNP-s Szilágyi Zsolt nem tudott megszólítani. Kelemen Hunor hangsúlyozta, ez olyan vészjelzés számára, amire oda akar figyelni, és a közösségépítéssel kívánnak foglalkozni, ahogy azt a választóik elvárják most. Hozzátette: az RMDSZ választói azt is üzenték, hogy jelenleg nem tartják elengedhetetlennek a párt kormányzati szerepvállalását. Kelemen Hunor arról is beszélt, nem azért lépnek ki a kormányból, mert jövőre az IMF-nek megfelelő költségvetést kell vinnie a kabinetnek, ami egyes vélemények szerint a Ponta-kabinet népszerűségvesztését okozhatja. A politikus szerint ugyanis a 2015-re tervezett hiány megszorító intézkedések nélkül is tartható. Az RMDSZ elnöke szerint a kiválás oka inkább a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokban keresendő. Kelemen Hunor szerint a legfontosabb cél, hogy – mint huszonöt éve mindig – akkor is legyen magyar képviselet a romániai törvényhozásban. Ez sokkal fontosabb, mint az ideig-óráig tartó kormányzás – fogalmazott. Hozzátette: az idei romániai elnökválasztás eredményét nagyban befolyásolták a politikai elit ellen leadott protesztszavazatok, és „ezt a hangot meg kell hallani”. Az RMDSZ kormányból való kilépéséről a romániai magyar párt szövetségi állandó tanácsa foglalt állást csütörtökön, Kolozsváron. Az ajánlást követően a formális határozat még hátra van, azt a december 13-ára összehívott szövetségi képviselők tanácsa hozhatja meg. Kelemen Hunor szerint az ülésen, bár vita biztosan lesz, nem hiszi, hogy más döntés születne, minthogy az RMDSZ távozzon a kabinetből.