Az ukrán parlament eltörölte a képviselői mentelmi jogot
Utoljára módositva: 2019-09-04 08:56:46

A kijevi törvényhozás megszavazta kedden a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését tartalmazó alkotmánymódosítást.

Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a törvényhozáson. Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra.

A módosítás értelmében az alkotmányból törlik azt a részt, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselőkkel szemben a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem indítható büntetőeljárás, valamint nem lehet őket őrizetbe venni, illetve letartóztatni. Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a norma, hogy a képviselők nem viselnek jogi felelősséget a parlamenti szavazások eredményeiért, továbbá a törvényhozásban vagy annak hivatalaiban tett kijelentéseikért, kivéve, ha azok sértéseket vagy rágalmakat tartalmaznak.

A jogszabály 2020. január 1-jétől lép hatályba.

Az előterjesztés tárgyalásakor jelen volt az ülésteremben Zelenszkij is. Az elnök a szavazás előtt a képviselőkhöz szólva emlékeztetett: a politikusok a választási kampányok alatt már csaknem húsz éve ígérgették a népnek, hogy megszüntetik a képviselők mentelmi jogát, ám amint parlamenti képviselővé választották őket elszabotálták a törvény elfogadását, majd az lassan feledésbe merült. Így mindig volt mit ígérni a követező választási kampányban, amivel feltalálták a “politikai perpetuum mobilét” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy most is voltak egyes képviselők, akik az utolsó pillanatban megpróbálták megakadályozni az előterjesztés elfogadását. “Az, hogy kik voltak ezek az emberek, kiderül majd a név szerinti szavazási listáról” – jelezte.

Az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetése szerint az indítványra igennel szavazott a Nép Szolgája frakciójának 252 tagja, a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza pártból 23-an, Petro Porosenko exelnök Európai Szolidaritás pártjából 24-en, Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang pártjából 19-en – azaz csaknem teljes létszámban -, a Jövőért képviselői csoportból 22-en, és 33 független képviselő, viszont a Moszkva-barát Ellenzéki Platformból egy sem. Ellenszavazat nem volt, viszont hárman tartózkodtak, 28-an pedig nem szavaztak a teremben regisztrált képviselők közül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...