Az életveszélyes útviszonyok miatt tüntettek
Utoljára módositva: 2016-09-14 19:53:16

Továbbra sincs gyors és életképes megoldás a Homoród községbe vezető járhatatlan megyei út problémájára: a lakosok szerint a 193-as jelzésű megyei úton kész életveszély a közlekedés.

Megtartották a ma délutánra beígért tiltakozó megmozdulást Homoród község polgárai Szatmárnémeti főterén. A kissé zajos, de békés gyülekezőn körülbelül 70 személy vett részt, akik a Szatmárnémeti – Bükkszoldobágy közötti 193-as jelzésű megyei út borszasztó állapota miatti elkeseredésüknek adtak hangot. Simion Ardelean homoródi polgármestert, és a mögötte összeszereglett falubélieket közel félórás tilatakozás után Ioan Rus, a megyei tanács alelnöke és Altfatter Tamás alprefektus fogadták, akik megkérték az egybegyűlteket, hogy nevezzenek meg egy legfeljebb 10 fős küldöttséget, akikkel megbeszélhetik a felmerült problémákat a megyei tanács kistermében. Bár a tüntetők szerették volna, ha mindenki füle hallatára hangzik el a rég várt megoldás ígérete, de végül kiegyeztek a 10 fős csoport megnevezésében, akik az épületben szűkebb körben tárgyalhattak a lakosok érdekeiért.

Ismertették a problémát

A tanácskozás elején Simion Ardelean homoródi polgármester ismertette a községlakók legnagyobb problémáját, amely természetesen a megyei tanács számára sem volt ismeretlen. A 193-as jelzésű megyei út már évek óta nem volt újraaszfaltozva, sőt, az utóbbi időben már a kátyúzások is elmaradtak, a község lakói már mély kráterekről beszélnek, amelyek között szerintük életveszélyes a közlekedés. A helybéliek már nem győzik autóikat folyamatosan szervizbe hurcolni, nem beszélve arról, hogy féltik ingázó gyermekeiket, akik naponta kétszer mikrobusszal járnak az útszakaszon. „El sem tudom képzelni mi történne, ha a 18 személyes kisbusz, 50 gyerekkel telezsúfolva egy nap felborulna a gödrök miatt. De kérem szépen ne várjuk ezt meg” — panaszolta az egyik helybéli nő a tüntetésen.

A megoldásra várni kell

Ioan Rus elmondta, úgy a prefektúra, mint a megyei tanács számontartja a problémát, sőt az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében szerepel is az út teljes rehabilitációjának terve, viszont a közbeszerzés fázisában elakadt a dolog. Ennek az volt az oka, hogy a munka elvégzésének jogát megnyerő kivitelező cég ellen óvást indítottak a vesztes cégek, ezért az Óvások Elbírásának Országos Tanácsa (CNSC) a közbeszerzés újbóli elindítását kérvényezte. Ez a folyamat körülbelül október közére fog véget érni. Ennek viszont az a hátulütője, hogy ha ezúttal sem az a cég nyeri meg a munkavégzés jogát, amely eddig is foggal-körömmel ragaszkodott hozzá, újbóli óvás indulhat az ügyben.

„Sajnos meg kell várnunk, amíg törvényes keretek között rendeződnek ezek a dolgok, addig nem lehet a munkához hozzáfogni” — magyarázata Altfatter Tamás alprefektus. „A megyei tanácsnak nincsenek gépeik és munkásaik, ahogy eddig is, most is fel kell fogadni egy kivitelező céget, amely elvégzi az útépítést, de sajnos ennek megvan a maga procedúrája” — tette hozzá Altfatter.

Alexandru Panea, a megyei tanács alelnöke a sürgősségi-, illetve katasztrófahelyzetekre elkülönített tartalék felhasználását javasolta, de mint kiderült, korábban is volt ilyen próbálkozás, viszont ezt Bukarestből utasították vissza, mondván, hogy mivel nem természeti katasztrófáról van szó, az ilyen fedezettel nem lehet útjavítást kezdeményezni.

Így végül sem a prefektusi hivatal, sem a megyei tanács nem tudott olyat ígérni, amivel egy lépéssel előrébb jutott volna a homoródiak ügye, akik igazából már annak is örülnének, ha ugyanúgy mint pár éve, valaki most is megfoltozná az érintett útszakaszt.

Bajnai Botond

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 17:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Örökség
Ma, 21:00
Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 21.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...