Az úzvölgyi katonai temetőről és az új román közigazgatási törvényről tárgyaltak
Utoljára módositva: 2019-07-09 14:51:18

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden tárgyalásokat folytatott Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával a szlovákiai Csorba-tó mellett.

 

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter megerősítette, hogy Magyarország továbbra is arra törekedne, hogy a két ország “kapcsolatrendszere visszatérjen a kölcsönös tisztelet és a pozitív dinamika talajára”, mert ez lenne a jobb mind Magyarországnak, mind Romániának, de mindenekelőtt ez lenne a legjobb az erdélyi és a székelyföldi magyarságnak is.

A magyar külügyminiszter román kollégája segítségét kérte abban, hogy az úzvölgyi katonai temetőről szóló szakértői egyeztetések folytatódjanak, és még júliusban kerüljön sor a két szakértői csapat helyszíni szemléjére a temetőben.

A nemrégiben elfogadott új közigazgatási törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte a román külügyminisztert, hogy a törvénybe kerüljön vissza az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az a korábbi szerzett joga, hogy ha 20 százalék alá csökken egy adott területen a kisebbségi arány, akkor is illessék meg az anyanyelvi használati jogok a kisebbséget.

Végezetül Szijjártó Péter arra kérte Teodor Melescanut: a romániai bíróságok fejezzék be azt a gyakorlatukat, hogy több millió forintos bírságokat szabnak ki magyar tisztségviselőkre anyanyelv- és szimbólumhasználat miatt.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...