Bajra baj

Bajban ismered meg a barátot, tartja a közmondás. Ha ez így van, akkor bizony felelős vezetőink nem a barátaink. Vannak mozgássérült embertársaink, akik veleszületett, vagy későbbi mozgásszervi baj folytán nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak közlekedni, és akár tolószékben kell éljék életüket. Érzékeny, sérülékeny emberek ők, és ezért elsősorban a társadalom közömbös vagy akár elutasító magatartása a felelős, a mai eldurvuló világban még inkább. Az ilyen ember sorsa időtlen időkig az elszigeteltség és a kirekesztés volt, lelki és testi leépülést eredményezve. Az ókori Spártában a testi hibás kisdedeket a sziklaszirtről a mélybe vetették. A középkorban a nyomorék ember sorsa a cirkuszi mutogatás vagy a koldulás volt, faluhelyen pedig a családjaik restellték őket, és csak a barmok közt volt a helyük. Az utóbbi időkben azonban, mert hál' istennek van még emberség és lélek, jobbra fordult testi fogyatékos embertársaink sorsa. Hivatalok és civil szervezetek ügyködnek most már fáradhatatlanul, hogy bár fogyatékosan, de ők is igazi emberi életet éljenek, hogy jöjjenek ki az utcára, tanuljanak, művelődjenek, sportoljanak, szórakozzanak, intézzék az ügyeiket, és nem utolsósorban, hogy dolgozzanak. Ennek érdekében, törvényeket is alkotva, az egész civilizált világban egyszerű vagy meghajtott tolószékekhez juttatták az arra szorulókat, és nagy anyagi ráfordítással megközelíthetővé tették ezekkel a közintézményeket, tömegközlekedési eszközöket, iskolákat, sportlétesítményeket és közművelődési helyeket. Szükség esetén lélektanászok segítenek, hogy a magába fordult sérült ember éljen a lehetőségekkel, hogy meginduljon, tanuljon, dolgozzon, hogy élje ő is az életét, mint más. Számos ragyogó tudományos, közéleti és sporteredmény lett ennek a gyümölcse, mert tolószékes embertársaink közt is ott vannak a tehetségek, vagy akár a zsenik is, csak meg kell teremteni a kibontakozáshoz a lehetőségeket. De mindez sajnos nem az országunkban, és főleg nem Szatmárnémetiben van így! Nálunk is létezik a 448/2006. sz., egy szövegében jó törvény (utolsó módosítás: 2014. június 27.), mely a hátrányos helyzetűek — és így a mozgássérültek — jogait is rögzíti (63-70 sz. cikkely),de „jó” román szokás szerint a kutya sem törődik vele, városunk vezetése egész biztosan nem. Mert látott-e valaki városunkban buszra, vonatra tolókocsis utast akadálymentesen felszállni? Erre alkalmassá tett peront vagy megállót? Vagy látott-e valaki 80 cm magasra szerelt nyilvános telefont, postán, bankban, hivatalban 80 cm magasan levő ügyfélablakot, vagy akár 80 cm magas pénztárpultot az áruházakban? És ki látott emeletes épületben, például iskolában, mozgássérült-felvonót vagy tolószékhez helyesen kialakított gyalogátkelőt? Ritka a városban az az utcasarok, ahol a tolószék (de a babakocsi is) zökkenésmentesen legördül. A hivatalok, üzletek, bankok, szállodák, iskolák, posták, művelődési intézmények zöménél a tolószék (és egyben babakocsi) feljáró hiánycikk, ez még egyes gyógyszertáraknál és néhány templomnál is megfigyelhető. A színház felújítói vajon gondoltak-e erre, esetleg egy tolószékeknek is alkalmas földszinti páholyra? Van, ahol van ugyan ilyen feljáró, de nincs hozzá korlát. Máshol használhatatlanul meredek, vagy a Zárda utcában pl. egy tartóoszlop zárja el, gúnyolódásnak is felfoghatóak ezek. Sok kisember nyugodtan ráparkol a mozgássérülteknek fenntartott helyekre, ők nagyon megérdemelnék az ilyen esetre járó 200–1000 lejes büntetést. Mindezek után nem kétséges, hogy a tolószékes közlekedés és megközelíthetőség szempontjából döbbenetes és lesújtó a városban a helyzet, akár a középkorban, de a törvényesség és az emberségesség szempontjából is, ezt sugallja legalábbis a városvezetés ez irányú teljes közömbössége. Az érintettek pedig emiatt otthonukban ülnek és senyvednek, elapadva lassan testileg és lelkileg. Érzékeny embert meghatja annak a néhány szerencsés mozgássérültnek a látványa, kik ragyogó arccal furikáznak motoros székeiken az utcákon, igaz, nem tudnak sokat így intézni, de mégis boldogok, mert emberek közt vannak. A 448/2006. sz. törvény minden mozgássérültekre vonatkozó utasítását legkésőbb 2010. december 31-ig kellett (volna) a polgármesteri hivatal teljesítse, de a mindenkori városvezetésnek a legkisebb gondja is nagyobb volt ennél, az igaz, hogy ez az ügy nem pénzfialó. Hírlett, hogy a polgármester a tolószékekhez nem alkalmas városi buszokért 2000 lejes büntetést kapott, van, aki hiszi, hogy kifizette, de van, aki nem. Mellesleg a törvény ilyen esetre 6–12 000 lejes büntetést ír elő. A 448/2006. sz. törvény előírásait a Munkaügyi Minisztérium egyik megyei szerve, az ANPIS hivatott ellenőrizni és betartatni a városvezetéssel, de ilyesmiről a médiából még nem értesültünk, a polgármesteri büntetést is a Diszkrimináció-ellenes Tanács adta. A Munkaügyi Minisztérium egyik központi szerve, az ANPH is ellenőrizhetne ez ügyben, de Bukarest messze van, a karosszékek pedig nagyon kényelmesek. Ennyit ér mifelénk a kisember, tolószékkel vagy anélkül egyre megy, e szép, de avatatlanok vezette országban, ahol Schengenről álmodoznak a pártkorifeusok, és nem restellik, nem zavarja őket, hogy körülöttük sok még a középkori, de legalábbis balkáni állapot. Így aztán országunk akár iskolapéldája is lehet annak a közmondásnak, mely szerint ahol sok a törvény, ott kevés az igazság.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós