Bakator bort az asztalra, a pohárba!

Harmadik alkalommal szerveztek jó hangulatú fesztivált a főleg fehér, tüdőszínű és kék szőlőszemekből készített bakator bor népszerűsítésére Avasújvárosban, ezen a nagy potenciállal rendelkező, önálló borvidéken, ahol elhivatott s régi vágású, igazi borászok vannak.

Idén új helyszínen várta az érdeklődőket az avasújvárosi Bakator Borfesztivál, s bár egy-egy rendezvény életében mindig „rizikós” lépés a helyszíncsere, a szervezők ötlete igencsak jó döntésnek bizonyult — a településtől kőhajításnyira lévő, sportcsarnok melletti teret közelről a még zöld dombok, távolabb pedig a kéklő hegyek foglalták keretbe, még természetesebb közeget biztosítva a szőlő, a bor és a must számára, de mintha még a kétmázsás tinó és a majd' száz kilós malacka is másként forgolódott-sült volna a nyárson, s a szervezők kínálta 200 liternyi bográcsos gulyásnak is „másabb-finomabb” lett az íze. A rendezvénytérre belépőket öreg szőlőművelő szalmaházaspár és örök érvényű intelem — A bor kis mennyiségben gyógyszer, nagymértékben orvosság — fogadta, melynek igazáról mindenki meggyőződhetett, hiszen a faházikókban hét Bakator Hegyközségi borász kínálta különböző színű és évjáratú, kiforrt itókáit, illetve még csak most préselt nedűiket. S mellé kóstolónak a fehér, tüdőszínű és kék szőlőszemeket, de a jól megtermett, venyigeszáron lógó fürtök díszítőelemekként is szolgáltak — igazolva: nagyon jó minőségű és édes szőlő termett ezen forró nyáron; persze a szőlőtermelők általános summázása szerint „elmondhatatlanul” szükség lenne az esőre, mert a még érő szőlőszemek aszalódnak, töppednek a tőkén.

A rendezvény szakmai napjának számító szombaton a Bakator Szövetség Magyarországról, Érmellékről, Szilágyságból érkezett küldöttségei, valamint Szatmár megyei borászok járták végig a majd’ 200 hektáros újvárosi szőlőhegyen lévő, nem összefüggő bakatorültetvényeket, s ha mind a 300 pincénél nem is, de jó párnál megálltak, hogy a híres újvárosi vendégszeretet mellett beszélgessenek a különféle termelésekről — annál is inkább, mivel a meredek domboldalakon felszaladó szőlősorokat mind a mai napig gépesítés nélkül, kétkezi munkával kapálják, szüretelik, s készítik a kézműves bort. „Itthon érzem magam ezen a nagy potenciállal rendelkező, önálló borvidéken, ahol elhivatott s régi vágású, igazi borászokkal találkoztam. A szőlőhegyek kicsit Tokajra emlékeztetnek, de a szőlészet-borászat itt még szerencsére nem nagyipari, hanem hagyományos módon történik, ami érződik is az italokon.” – mondta lapunk számára Komlósi István, a Debreceni Agrártudományi Egyetem dékánja. Nem hallgatva el azt sem, hogy került ismeretségbe az avasújvárosi gazdákkal és boraikkal: az egyik agrárbál szervezőjeként bakator bort akart a bálozók asztalára tenni s a debreceni borkereskedők Avasújvárosba irányították — az innen vételezett nedű a bál bora lett, ő pedig a vidék s a gazdák barátja.

A fesztivál hivatalos megnyitóján Ludróczki Sándor hegyközségi elnök köszöntötte a jelenlévőket, felidézve a három évvel ezelőtti, legelső Bakator Borfesztivált, amelyet egyebek mellett azzal a szándékkal is szerveztek, hogy hagyományt teremtsenek. „Célunk az avasújvárosi bor népszerűsítése, hogy az itteni borászok és a kézműves készítésű bakator felzárkózzanak a megye nagy borvidékeinek (Halmi, Krasznabéltek, Dobra) soraiba. Lehet túl vérmes reménynek tűnik, de mégsem teljesen elképzelhetetlen, hogy majd az üzletek polcain is kapható lesz az az avasújvárosi bor , ami mellőzve volt valamiért, és megszerzi azt az elismerést, amit megérdemel.” — mondta. S ha már gépesítés nélküli bakator szőlőtermesztés és borászkodás: az Év borásza megtisztelő elismerést idén Bartos Istvánnak ítélte oda a szakmai bizottság. Köszöntőjében Majláth Gábor polgármester a fesztivált egy szőlővenyigéhez hasonlította, amit elültetnek, kötözgetnek, nyesegetnek, ezáltal erősödik és egyre több gyümölcsöt terem, a teljes érés és szüret pedig az lesz, amikor a helyi borok a kereskedelemben is megtalálhatóak lesznek. A köszöntőket színes és különösen gazdag néptánc-összeállítás követte — mondhatni Avasújvároshoz illően, hiszen még pár évtizede is a hajnalig tartó szőlőbeli mulatozásokon szégyen volt kétszer ugyanazt a nótát elénekelni — az ifjú és a felnőtt Bokréta Néptánccsoport előadásában. A moldvai táncokat a közönséghez közel, a színpad előtt ropták, majd sárközi, szatmári, szilágysági, mezőségi táncokat jártak, természetesen szebbnél szebb népviseletekben, a jelenlévők nagy örömére. Akik ugyanolyan örömmel fogadták a vidéken ritkán látott sváb táncokat is, a Gute Laune és a Gemeinsam előadásában — közben egyre többen érkeztek a helyszínre s egyre több fesztiválozó nyakába került az üdezöld posztóból készült borospohár-tartó, ami nem csak látványos nyakbavaló, de komoly biztonsági eszköz is volt: elkerülendő, hogy valaki szomjan maradjon, mert nem tudja hová is tette le a poharát.

 Szabó Kinga Mária