Balaton Sound: Rekordszámú látogatóra számítanak
Utoljára módositva: 2013-07-12 12:58:26

A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundra, napijegyek csak vasárnapra kaphatók.

 

A szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény látogatóinak száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret – derült ki a elektronikus zenei fesztivál csütörtöki sajtóbejárásán.

Lobenwein Norbert főszervező elmondta, idén a korábbinál kétszer-két és félszer több külföldi érkezett a rendezvényre – a legtöbben Hollandiából és Dániából -, ők teszik ki a fesztiválozók negyedét. A főszervező szerint a növekvő népszerűségben szerepet játszik, hogy a Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség.

 

Idén a tavalyinál mintegy 150 millió forinttal többet költöttek, így a fesztivál költségvetése már közel 1 milliárd forintra rúg. A pénzből költséges újításokkal, a legaktuálisabb programkínálattal, látványos innovációkkal rukkoltak elő. A rendezvény családias és prémiumjellegét meg kívánják őrizni, ezért a korábbi gyakorlaton nem változtatva napi 25 ezer látogatóban maximálták a vendégek számát az idén is, a nulladik napra érkezett 15 ezer vendéggel tudják majd várhatóan megdönteni az eddigi csúcsot.

 

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere elmondta, hogy a kisváros 2700 fős lakosságának több mint tízszeresét fogadja be ilyenkor. A település és a környék szálláshelyei megteltek, de fesztiválozók töltik meg a távolabbi szállodákat, panziókat, magánszálláshelyeket is Balatonboglártól Siófokig. Zamárdinak évente 50 millió forintos bevétele származik a Balaton Soundból, emellett sokat jelent a reklámértéke, és az, hogy ilyenkor azok is ki tudják adni a szobáikat, házaikat, akik nem tudtak fejleszteni. Több egyedül élő idős ember jut bevételhez, aminek köszönhetően kevesebben fordulnak segélyért az önkormányzathoz.

 

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) turisztikai vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egyre népszerűbbek a fesztiválok, és a magyarok büszkék lehetnek a Balaton Soundra. Ez a minőségi rendezvény beilleszkedik a MT stratégiájába, így minden lehetséges eszközével, főként kommunikációval támogatja. Ez a fesztivál is bizonyítja, hogy a minőség nem feltétlenül luxus, és hogy Magyarország mint turisztikai termék többet nyújt a hírénél, a tőle elvártnál és olcsóbb, mint egy hasonló élmény nyugaton – mondta.

Idén azok sem maradnak le a fesztiválélményekről, akik nem jutottak el Zamárdiba: a Telekom és a Ustream együttműködésének köszönhetően több koncert streamingközvetítését bárki követheti a www.telekom.hu/fesztivalok oldalon. Az adás szerkesztői a négy színpad programjából színes válogatást igyekeznek nyújtani, hogy minél többen találkozhassanak virtuálisan a kedvenceikkel. Aki letölti a Balaton Sound alkalmazást, az a mobilján is elérheti a koncerteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a 2019/2020-as évadra szóló színházbérletet?
Igen, az osztállyal együtt csoportos bérletet váltunk évről évre.
Bérletet nem vásárolok, mert kiszámíthatatlan a programom, de rendszeresen eljárok az előadásokra.
Nem az én műfajom a színház, sosem vennék bérletet.
Néhány év nem váltok bérletet, hol pénz, hol időhiány miatt.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...