Balesete óta túl mérges, hogy dolgozzon – milliós kártérítést követel
Utoljára módositva: 2014-11-03 16:46:27

A 26 éves brit férfi négymillió fontot szeretne kapni egy nyolc évvel korábbi karambol miatt.

A balesete óta nagyon megváltozott a férfi

Mindezt azért, mert ahogy azt a most 26 éves Paul Vallace állítja, a baleset után, aminek csak vétlen résztvevője volt, a biztosítója nem vette figyelembe azt a tartós egészségkárosodást, amit elszenvedett, és jóval kevesebb pénzt utalt neki, mint amennyire jogosult lett volna. Paul, a beszámolója szerint 8 évvel ezelőtt, 18 éves korában szenvedett — többek között — súlyos agysérülést, miután az autójába fékezés nélkül belehajtott egy sofőr, aki elvesztette uralmát a jármű felett. A brit férfi mint mondja, hónapokig lábadozott a sérüléseiből: „Eltört a lábam, a vállam, sőt még az orrom is, emellett rövid ideig amnéziám volt, elvesztettem a beszédkészségemet és nagyon zavart voltam”. Mire összeszedte magát annyira, hogy munkába állhasson, a cég, ahol addig menedzserként dolgozott, elbocsátotta. „Fogalmam se volt róla, hogy a neheze még csak ezután jött” — árulta el a 26 éves férfi. „Mint kiderült, a fejsérülés, amit a baleset során szereztem, károsította az agyam frontális lebenyét, ezért szinte állandó viselkedésproblémákkal küzdök”. Paul elmondta, noha a baleset óta szinte folyamatosan állásinterjúkra jár, ennek ellenére egyik állásában sem képes néhány hónapnál tovább megmaradni az állandó dühkitörések, és a rátörő káromkodásrohamok miatt. Paul az elmúlt néhány évet éppen emiatt azzal töltötte, hogy orvostól orvosig járt, hogy bizonyítani tudja tartós egészségkárosodását, majd ezt követően kijárta biztosítójánál, hogy újra tárgyalják ez ügyét, melyben 4 millió fontos kártérítést követel. Paul beszámolója szerint a biztosító az orvosi leletek vizsgálata után hajlik rá, hogy kifizesse neki a hatalmas összeget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...