×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Ballagás a Kölcseyben

2014.06.14 - 11:04
Megosztás:
Ballagás a Kölcseyben

Hangulatos ünnepség keretében mondtak búcsút tegnap az általános iskolai éveknek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyolcadikosai.

 

Énekelve érkeztek tegnap délután az iskola dísztermébe a Kölcsey nyolcadikosai, ahol népes közönség előtt adták elő ünnepi műsorukat, mely a négy év legemlékezetesebb momentumainak felidézése volt, énekszámok kíséretében. A hangulatos előadást követően Pataki Enikő igazgató mondott rövid beszédet, megköszönve, hogy a diákok megosztották emlékeiket — könnyeket és mosolyokat egyaránt – a ballagásra összegyűlt népes hallgatósággal. Kifejtette: produkciójukból egy olyan osztály képe rajzolódott ki, mely szeretett a Kölcseybe járni, és értékelte az együtt töltött pillanatokat. Köszönetet mondott ugyanakkor diákoknak és szülőknek egyaránt a bizalomért, amiért olyan időszakban döntöttek iskolájuk mellett, amikor kilátástalan helyzetben voltak. Rámutatott: a most végzős nyolcadik volt az egyetlen olyan évfolyamuk, mely úgy kezdett, hogy azt sem lehetett tudni, melyik épületben és milyen körülmények között indítják a tanévet. Arra sem volt korábban példa, hogy a Picuravatót nem állt módjukban a saját ingatlanukban megszervezni, így a megyei múzeum dísztermét vették igénybe e célra. Pataki Enikő hozzátette: reméli, nem bánták meg döntésüket. Mint megtudtuk, a nyolcadikosok mindegyike a Kölcseyben kívánja tovább folytatni tanulmányait, erre utalt a végzős osztály nevében szóló Tatár Zsuzsanna is, aki megköszönte a pedagógusok fáradozását, türelmét, a sok jó szót és a biztatást. Úgy fogalmazott, nyugodt szívvel tekintenek a következő négy év elé, hiszen tudják, hogy olyan helyen vannak, ahol „a legjobbat kapják”. Az ünnepség leghangulatosabb része az volt, amikor Orbán Emőke osztályfőnök felvezetője után az elmúlt négy évben készült fotókat vetítettek, nemegyszer megnevettetve mind a végzősöket, mind a közönséget. A díjátadón számos elismerést osztottak ki — az évfolyamelső Kugler Dóra lett 9,91-es médiával.

Babos Krisztina

[ohballada-1]