Bárkiből lehet áldozat, figyeljenek, hogy ne váljanak azzá!

Tudatosítani kell a gyermekben, a kiskamaszban: bármikor megtörténhet vele is a legrosszabb, verbális vagy fizikai erőszak áldozatává válhat.

Az egyik legsérülékenyebb korosztálynak számító tinikkel — három általános iskola 11–14 éves diákjaival — folytatott interaktív beszélgetést tegnap Simona Săndulescu rendőrfelügyelő-pszichológus, a Bűnmegelőzés Hetének keretében. S bár e találkozások fő témája a gyermekpornográfia és a szexuális bűncselekmények áldozatává válásának megelőzése volt, a beszélgetések során számos egyéb témakört is érintettek — a verbális és fizikai erőszaktól a büntethetőségi korhatárig. Hiszen nagyon sokan úgy gondolják: csak 18 éves kor fölött vonhatják törvényesen felelősségre őket — pedig ez nem így van, 14 éves kortól büntethetőek. „Ezek a kiskamaszok már sok mindent tudnak, számtalan veszélyforrásról hallottak is, de egyikük sem hiszi el — mint ahogy, valljuk be őszintén, mi magunk sem hisszük —, hogy bármilyen rossz vele is megtörténhet: hogy bánthatják, hogy zaklathatják, hogy molesztálhatják. Nem hiszik el, hogy bármelyik pillanatban áldozattá válhatnak” — meséli Săndulescu. A szakember véleménye szerint a megelőzés egyik legfontosabb lépcsőfoka annak tudatosítása, hogy valóban bárkiből és bármikor lehet áldozat. És ezt a legnehezebb elfogadtatni a gyermekekkel, kiskamaszokkal. Megértetni, hogy a különféle internetes portálokon és csett-hálózatokban nem mindenki barát, és nem lehet tudni, ki ül a másik számítógép előtt. „Mindig arra kérem őket — mondja a szakember —, csak akkor fogadjanak el ismerősnek bárkit is az interneten, ha a valós életben legalább egyszer már találkoztak az illetővel és saját szemükkel látták, hogy valóban 12-13 éves (és nem például 52-53!). És ne osszanak meg túl sok személyes vagy családjukat érintő információt a világhálón. Ugyanis a bűnözőknek is van Facebook-oldaluk!”

A beszélgetésekben részt vevő kiskamaszok nem csak felfogták és megértették az elhangzottakat, de érdekelte is őket, hiszen számos kérdéssel „bombázták” a szakembereket, elmondták saját véleményüket-meglátásukat, érveltek és vitatkoztak. Ami egy másik aspektusra is rávilágított: sajnos szüleiknek nincs idejük meghallgatni őket, beszélgetni velük, figyelemmel feléjük fordulni. Sokszor maguk a szülők sem tudják, mire kellene figyelniük — mint ahogy azt sem: mivel/hogyan/kivel tölti csemetéjük a nap jelentős részét.

Szabó Kinga Mária